Élete minden jelentős eseménye Zuglóhoz kötődött – Szilágyi György  

Szilágyi György költő, író, humorista, az egykori Rádiókabaré állandó szerzője 1928-ban született Erzsébetvárosban. Mindössze 6 éves volt, mikor édesanyjával és anyai nagyszüleivel Zuglóba költözött. Saját szavai szerint élete minden jelentős eseménye Zuglóhoz kötődött. Szűkebb pátriájának, az Erzsébet királyné útja, Öv utca környékének számtalan írásában állított emléket.

Gyermekkor a „külvárosi kúriában”

Szilágyi György Külső-Erzsébetváros Csikágónak nevezett városrészében született 1928-ban szegény zsidó családban. Apja pékinas volt, ám szülei hamar elváltak. Ekkor édesanyjával és anyai nagyszüleivel az Erzsébet királyné útja 106. szám alatt találtak otthonra, egy nyomorúságos, egyszobás üzletlakásban. A külvárosi kúria, ahogy Szilágyi nevezte gyermekkora színhelyét, a Miskolci utca sarkán álló Brichta-féle asztalosüzem szomszédságában volt. Az elszegényedett egykori órásmester nagypapa itt próbált gyökeret ereszteni.

A család hol gombáthúzásból, hol kilós ruha- mosásból igyekezett megélni. Szilágyi György így írt mindennapjaikról egy késői visszaemlékezésében:

„Az aprócska helyiség, ahol gyökeret vertünk, lakás és egyben műhely szerepét töltötte be. Műhely? Egy időben gombáthúzással is megpróbálkoztunk, de a részletre vásárolt présből még az első havi részletet sem sikerült kipréselnünk. Később „kilós ruha”-mosást vállaltunk. A batyuba kötött fehérneműt nagyapámmal behordtuk az Imperial Gőzmosodába, ahonnan tisztán, kivasalva érkezett vissza hozzánk, mi pedig a „közvetítésért” néhány fillér jutalékot kaptunk. Ha visszagondolok gyermekkoromra, a fullasztóan forró nyarakra és kegyetlenül hideg telekre emlékezem. Nyáron a „lakás” tüzes katlanná változott, télen lefekvés előtt éjszakára mindig felöltöztettek, mielőtt ágyba bújtam. Reggelre a víz fenékig megfagyott a vödörben, a szél az ajtó repedésein át behordta a havat a padlóra, a falon csillogó jégkristályok képződtek . . . Petroforon főztünk, petróleumlámpával világítottunk. A vízcsap az udvaron volt, pontosabban a vízcső, amelynek végére csapot szereltek; télen mindig máglyát raktunk köréje, hogy leolvasszuk róla a fagy bilincseit. A ház, ahol felnőttem, akkor épült, amikor Zugló még a város dzsungeljének számított; a Rákos-patakon innen és túl embermagasságú gaztenger hullámzott a réteken, amelynek ösvényein nem kis bátorságot igényelt alkonytájban keresztülvágni az Erzsébet királyné útja felé.”

Az Erzsébet királyné útja kövét szarvasmarhák koptatták

Szilágyi írásainak különös érdekessége, hogy érzékletes képet fest a II. világháború előtti külvárosi tájról. A 67-es villamos végállomása akkor még az Öv utcánál volt, a körvasúton túl már a vidék kezdődött, hiszen Pestújhelyt csak 1950-ben csatolták Budapesthez. A környékbeli zuglói gyerekek az ottani Széchenyi moziba jártak, míg a pestújhelyiek az Öv utca sarkán álló Kovács-féle vendéglőt keresték fel szívesen. 1995-ben megjelent írásában így emlékezett a környékre:

„Erzsébet királyné útja! Az idő tájt disznókondákat, birkanyájakat hajtottak végig rajta a vásárra igyekvő parasztok, esténként pedig lovak, kecskék és szarvasmarhák koptatták kövét, amint hazafelé ballagtak a kövér legelőkről az istállók homályába. Szomszédunkban, a Miskolci utca és Erzsébet királyné útja sarkán kétemeletes bérház magasodott a vidék földszintes házai fölé, a Brichta-ház. Ez az épület, a hozzátartozó asztalos üzemmel, a 20-as évek végére a környék üzleti központja lett, amelynek hatósugara az Öv utcáig, a 67-es villamos végállomásáig terjedt. Volt ott trafik, drogéria, cukorkaüzlet, kocsma, fűszerüzlet, hentes, festékes, cipész és szabó, még kézimunkaüzlet is, az Öv utca sarkán pedig egy nagyvendéglő, ahol a helyi notabilitások hallgatták esténként a cigányzenét. A Brichta-ház utcai frontján egy vendéglő, egy sajt-vaj csemegeüzlet, egy patika és egy úri-női fodrászat működött. Az üzlethelyiségek az évek során többször is gazdát cseréltek, legtovább a vendéglős és egy cipész tartotta magát. Közvetlenül a Brichta-ház kőkerítése mellett, arra szinte „rátapadva”, nagyszüleim egyetlen helyiségből álló, s egyben lakás céljául is szolgáló  „kelmefestő képviselete” színesítette a környék kereskedelmi flóráját.”

A siker évei

Szilágyi György Kispesten bujkálva élte túl a vészkorszakot. Akkor már verseket, humoreszkeket írt. Első nyilvános fellépése 1947-ben volt az Öv utca sarkán álló Kovács-féle vendéglő esztrádműsorának konferanszié szerepét vállalta el. Gázsija egy adag szalontüdő volt. 1949-től a Városi Színház titkára, majd a Kamara varieté művészeti vezetője. Több mint két évtizedig dolgozott a Magyar Rádiónál, az irodalmi osztály, majd a szórakoztató osztály vezetője volt. 1977-ben jelent meg korszakos jelentőségű Hanyas vagy? című írása, mely nemzedékének, az 1930-as években gyerekeskedő, a II. világháborút és az ötvenes éveket is megélő generációnak a himnusza lett. Ezekben az években több könyvet szentelt gyermekkora másik kedvelt színhelyének, a városligeti Vurstli és a cirkusz varázslatos világának.

A régi Pest szerelmese

Szilágyi György szenvedélyes gyűjtő volt, minden érdekelte, ami a főváros aranykorával, a boldog békeidők Budapestjével volt kapcsolatos. Több tízezer darabos gyűjteménye volt korabeli reklámokból, számolócédulákból, ritka fotográfiákból. Az 1990-es évek közepén az Új Magyarország hasábjain Ma, ugyanott címmel saját rovata volt, melyben a századfordulós Pest ikonikus helyszíneiről írt. Egy-egy írás erejéig újra elidőzőtt Zuglóban, a Miskolci utca tájékán is.

„Vasárnaponként, bandába verődve csatangoltunk a földes utcákon, kavicsot hajigáltunk a Rákos-patakba, vagy a Miskolci utcai „békástó” partján hallgattuk a kuruttyolást. Ha megéheztünk, kihúztunk néhány sárgarépát vagy karalábét a vasúti sínek mentén elterülő bolgárföldek zöldellő ágyásaiból, és zsákmányunkat ropogtatva hajszoltuk a vasúti töltés kövei között suhanó gyíkokat. Alkonytájban, hazafelé menet mindig megálltunk a vámház melletti kútnál, ahol mogorva fuvarosok csutakolták lovaikat.”

Idős korában kedvenc helyén, az újranyitott Centrál kávéház törzsasztalánál bárki találkozhatott vele. 2010-ben halt meg, emlékét feledhetetlen kabarétréfái, tucatnyi könyve és Zuglóról szóló lírai hangvételű írásai őrzik.

Korábbi helytörténeti cikkeink is érdekelhetik:

Zugló – az iskolaváros

Körképek a Városligetben