Tovább folytatódnak az ingyenes közösségépítő programok Az Ilosvai csütörtök – Lakjuk be a teret! című rendezvénysorozat keretein belül. Legutóbb petanque, társasjátékok és kertészeti beszélgetés várta a helyieket.

Az önkormányzat nem titkolt célja, hogy teret adjanak annak, hogy a környéken élők kitalálhassák, megbeszélhessék aztán megszervezhessék a programokat az autómentesített téren. Katona Zsolt több mint két évet élt Milánóban, ahol azt látta, hogy az emberek rendszeresen használták a tereket, parkokat, a különböző generációk közös programokat szerveztek. „Ennek Magyarországon nincs gyakorlata, ezért a környék közösségének szándéka mellett kell az önkormányzat bábáskodása” – mondta lapunak Zsolt, aki a szervezésbe is beszállt, egyebek mellett neki köszönhető, hogy a Cinkelt kocka tásasjátékbolt és kávézó társasjátékokkal települ ki a térre.

A Fauna Alapítványnak köszönhetően a résztvevők azt is megtudhatták, Zuglóban milyen növényeket érdemes ültetni ősszel.

A tervek szerint szeptember 18-án a szokásos programok mellett a sport kerül a középpontba. A szervezők egyebek mellett pingpong és focibajnoksággal készülnek. Előbbire ide kattintva , utóbbira ide kattintva lehet jelentkezni.