Hétköznapi nők sorsfordító pillanatait, különleges élethelyzeteit ismerhetik meg a zuglóiak a XXI/21. Klub talkshow-in a Zuglói Ifjúsági Centrumban. Javarészt a házigazda, Szabó Zoltán Attila Kölcsey-díjas író XXI. század 21 női sors című könyvének szereplőit ismerheti meg a közönség.
Az első beszélgetésen Varga Niki tengerbiológust, februárban Tóthné Almássy Monikát, a KórházSuli egyik alapítóját és Komjáthy Sára Tünde írót, a KórházSuli korábbi diákját mutatta be.
A könyv és a beszélgetések többek között amiatt is érdekesek, mert olyan nők mutatkoznak be, akik ezer szállal kötődnek Zuglóhoz. A fent említetteken túl például Veres Amarilla, Tokió paralimpiai tőrbajnoka, Zugló díszpolgára, vagy Krizsán Edith, a magyar sakk nagyasszonya, az MTK ikonja.
„Az volt a célom, hogy irodalmi portréinterjúkat készítsek olyan nőkkel, akik letettek valamit az asztalra, példaképekké váltak a hétköznapokban, a szűkebb, tágabb közösségért dolgoznak, vagy saját történetükkel inspirálnak másokat” – mondta Szabó Zoltán Attila, aki bár több helyen tartott e témában előadást, de projektje végül itt talált otthonra. Örömmel vette, hogy Baranyai Zoltán intézményvezető, a táncházmozgalom és pezsgő kulturális élet bölcsőjébe, az egykori Kassák Klub helyén működő Zuglói Ifjúsági Centrumba invitálta.
„Megszentelt hely ez” – fűzi hozzá az író.
Szabó Zoltán Attila éltművét nehéz röviden összefoglalni: együtt él benne a művész, a médiastratéga, a producer, aki tanulta, ismeri azt is, hogyan lehet a művészetből jó értelemben üzletet csinálni. Többek között nevéhez fűződik a 2010 óta működő színvonalas irodalmi folyóirat, a Nyugat Ma megalapítása, melynek 2022 óta Nyugat Plusz a neve, szellemi bázisa pedig az Újnyugat Irodalmi Kör, amelyhez nem csak írók, költők, színművészek, de irodalomtörténészek, egyetemi tanárok, jövőkutató szakemberek is csatlakoztak. Az író, akinek néhány hét múlva jelenik meg Üvegszilánkok című prózakötete, a tehetségek művészi pályán való elindításáért is sokat tesz, nyaranta írótáborokban tanít.
Barátjával, a közelmúltban elhunyt Kállóy Molnár Péter költő, színművésszel számos közös munkájuk volt, ezek egyike A koronatanú című dokumentumfilm. Zuglóhoz is kötődik. Bár ős-tabáni, de a Róna utcai filmes bázis minden zugát és a filmművészet nagy öregjeit is ismerte, könyvet is írt e témában Volt egyszer egy filmgyár címmel. Dr. Czeizel Endre Kennedy-díjas orvos-genetikussal, aki évtizedekig Zuglóban rendelt, mély barátságot ápolt. Az irodalomtörténeti esszéket publikáló professzor az Újnyugat Irodalmi Kör alapítói közé tartozott. Petőfiről írt értekezése a Nyugat Pluszban, nem sokkal halála után jelent meg 2015-ben.










