Ismét sikeres sportolók látogattak el a zuglói gyerekeknek rendezett nyári táborba, a Varga Zoltán Sportpályára. Hárspataki Gábor olimpiai bronzérmes karatés és felesége Hárspataki Aicha, magyar karatés, utánpótlásedző – mindketten az MTK Budapest tagjai – tartott edzést az érdeklődőknek.
Kérdésünkre, hogy miért tartanak fontosnak egy nyári tábori edzést, Hárspataki Aicha elmondta, hogy szeretnék, ha minél több gyermek megismerné a karatét, amit csodálatos, színes sportágnak tart.
„Jó fejlődési lehetőséget látok benne, segíti a koncentrációt, a koordinációt, a fegyelmet. A sport alapjait mutatjuk és tanítjuk meg az itteni diákoknak. Betekintést engedünk a mi kis világunkba. Tudjuk, hogy egy nap alatt nem lehet megtanulni karatézni, de igyekszünk felkelteni az érdeklődésüket, izgalmassá tenni ezt a bemutató edzést. Koncentrációt, koordinációt fejlesztő játékos feladatokkal készültünk kifejezetten ennek a korosztálynak” – magyarázta Aicha, aki hozzátette, hogy egyesületüknél, az MTK Budapest keretein belül a karate mint versenysportág van jelen, de természetesen a tradicionális karatéval is foglalkoznak.
„Nálunk van lehetőség versenyezni: ha egy gyermek ezt választja, akkor ebben segítünk neki, de ha feketeöves karatés akar lenni, akkor mi abban támogatjuk. Nekünk az a célunk, hogy a gyermek mozogjon, hogy biztonságos, egészséges közegben sportolhasson, illetve tudjon fejlődni önmagához képest. Magyarországon a karate versenysportképzést kevesen űzik azon a szinten, ahogy mi, ezért is érdemes hozzánk jönni.”
Aicha úgy véli, hogy minél korábban kezdi el a gyermek a karatét, annál jobb, de az alapok lerakását mindig a jelentkező korához igazítják.
„Nyilván a koordináció fontos. A karaténak megvannak a sajátosságai, és ha ezt minél korábban elkezdjük fejleszteni, annál nagyobb eséllyel lesz képes a legjobb szinten elsajátítani.”
Az edzésre felsorakozott gyerekek közül voltak néhányan, akik már kipróbálták a karatét.
Aicha Gábor közreműködésével fokozatosan és nagy türelemmel, játékosan tanította meg őket néhány alapmozdulatra, koncentrációs gyakorlatra. A gyerekek azt is megtudhatták, hogy a karate szó üres kezet jelent.
















