Fogatok és fiákerek a Stefánián

Az elegáns séta- és kocsiút a századfordulón a főváros legkedveltebb korzójának számított, egy-egy szép kora nyári napon itt tolongott egész Pest. A jómódúak elegáns fogaton, a szegényebbek gyalogosan vették birtokba a Stefánia utat.

A korzót az 1870-es években úgy alakították ki, hogy a lóversenyre érkező tömeg zavartalanul közelíthesse meg a mai Puskás Aréna helyén elterülő pályát. A hármas osztatú úton a gyalogosoknak, a hátaslovon közlekedőknek és a fogatoknak is kiépítettek egy-egy sávot. Az elegáns sétány az 1880-as évekre a fővárosi társasági élet egyik legnépszerűbb színtere lett. Használatát különféle rendeletekkel szabályozták: előbb az áruszállító szekereket, majd a halottaskocsikat, végül a kerékpárokat és 1918-tól a benzinüzemű autókat is kitiltották a korzóról.

Stefániázni, azaz a Stefánián végighajtatni egy díszes fogaton státuszszimbólumnak, a gondtalan élet, a jómód fokmérőjének számított. Ferenc József, aki maga is többször ellátogatott a Stefániára kétlovas fogaton hajtatott, szemben a magyar főnemesekkel, akiknél a négy-hat-, sőt hétfogatú kocsi sem volt ritkaság. A Stefánián mindenkivel lehetett találkozni, aki a korabeli Budapesten számított. Gyakran hajtatott ki Esterházy Miklós gazdagon díszített négyfogatúján, Cziráky gróf kocsijában Pálmay Ilkával, a kor ünnepelt primadonnájával, Atzél Béla báró, a Park Klub megálmodója és Krausz Simon bankár – életművész, Pest népszerű Simije.

A békebeli Stefánia út képéhez elválaszthatatlanul hozzátartozott a sebesen száguldó bérkocsi, a fiáker. Az arisztokrácia és az iparmágnások a saját fogataikon jártak, akinek erre nem futotta, az vette igénybe a fiákert. Pest-Budán 1827-ben vált iparengedéllyel űzhető tevékenységgé a bérkocsi-üzemeltetés. A fiákereket megszámozták, a századfordulón mintegy 500 közlekedett a fővárosban. A hajtást rendeletekkel szabályozták, mégis sok volt a panasz a fiákeresekre: gyorshajtás, fuvarmegtagadás, goromba viselkedés.

A pesti fiákeres a Stefánián bécsi mintára öltözködött, felöltőjéhez sárga mellényt, pepita nadrágot és kissé félrecsapott keménykalapot viselt, gomblyukában margaréta virított.  Tavasztól őszig a kocsikorzón rótták a köröket. Száguldva mentek az Egressy úti víztoronyig, Müller Karcsi – maga is régi fiákeres – kocsmájáig, ott megfordultak, és lépésben haladtak el a Stefánián bámészkodó közönség előtt. Taxaméter csak 1898-tól volt a fiákereken, addig a viteldíj alku és rengeteg vita tárgya volt. A fuvarok közti szünetekben a standon, azaz a bérkocsi-állomáson a fiákeresek huszonegyezéssel múlatták az időt. A századfordulón divatba jött a gumikerekű, csendesen suhanó fiáker, a slágerben is megénekelt gumirádlis.  Legendás pesti fiákeres volt Wampetich Ferenc, Lutziánovits Ferenc, Müller Karcsi, Stern Árpád vagy Schneider Bandi, aki Tisza Kálmánt fuvarozta rendszeresen. Az autó és a taxi elterjedésével a fiákerek eltűntek Budapest utcáiról, emléküket már csak a józsefvárosi Bérkocsis utca elnevezése őrzi.