Több helyszínen is lakossági fórumot tart majd a Zuglói Önkormányzata november közepén. Az egész kerületet átfogó rendezvénysorozat célja, hogy a lakók is megismerhessék Zugló készülő településtervét, illetve, hogy véleményezhessék is azt. A lakossági észrevételeket, ötleteket a helyi képviselők is gyűjtik, jelenleg közel kétszáz javaslat van már a döntéshozóknál.
Erről is szó volt, illetve néhány Északkelet-Zuglóval kapcsolatos ügyet is megtárgyaltak azon az előfórumon, melyet október 16-án a M130-as Sportközpontban tartottak. A 2-es, 7-es és 8-as körzet képviselői, Ruskal-Klemm Csilla, Szabó Gábor, Moldoványi Zsolt és Dienes János városfejlesztési tanácsadó ugyanis már a novemberi fórum előtt is találkozott a lakókkal. Alsórákos családi házas övezetében élőket leginkább a tervezett Cinkotai úti Lidl és a Mogyoródi úti ALDI áruházak érdekelték, de szóba került a Németpróna utca és környékének a felújítása, a REANAL jövője, az Egressy úti iskolaépület jövőbeli hasznosítása, a Rákos-patak további revitalizációja, illetve a körzet beépítettségének szabályozása is.
Folytatás novemberben, amikor már „élesben” mondhatják majd el véleményüket a lakosok, hogy aztán február végére a településterv már „szerkezetkész” legyen, amit tavasszal a képviselő-testületnek is meg kell majd vitatnia, és legkésőbb jövő június végéig el is kell fogadnia.











