Bár az 1956-os forradalom és szabadságharc leggyakrabban emlegetett fegyveres gócpontjai a Corvin közhöz, Széna térhez, Tűzoltó utcához kötődnek, Zugló is sorsfordító események színhelye volt azokban a napokban. A Városligetben zajlott a forradalom kiemelkedő, szimbolikus pillanatává vált szobordöntés, a Thököly út melletti területek pedig a fegyveres ellenállás fontos bázisai voltak.
A budapesti Sztálin-szobor ledöntése az 1956-os forradalom egyik legfontosabb eseménye volt. A 8 méteres monstrum elpusztítása a kommunista diktatúra és a szovjet elnyomás elleni lázadás szimbólumává vált.
A Szovjetunió véreskezű diktátorának, Sztálinnak a szobrát 1951. december 16-án, 80 ezres kivezényelt tömeg jelenlétében leplezték le a Városliget szélén, a Dózsa György úton. A szoborállításról 1949-ben döntöttek a kommunista párt vezető testületei, a meghívásos pályázatra 24 művészt kértek fel. Az első körben beadott pályaművek egyike sem nyerte el a szoborbizottság tetszését, ezért a második körre már csak három művészt, Kisfaludy Strobl Zsigmondot, Borsos Miklóst és Mikus Sándort hívták meg. Közülük Mikus 8 méter magas szoborterve lett a befutó.
Porba hullt a gólem
A forradalom az 1956. október 23-i, Bem téri diáktüntetéssel kezdődött. Az egyetemisták 16 pontban foglalták össze követeléseiket, melyek között szerepelt a szovjet csapatok azonnali kivonása Magyarországról, a többpárti, demokratikus választások megtartása és a diktatúra jelképévé lett Sztálin-szobor eltávolítása is. A terv az volt, hogy helyére az 1848-as szabadságharc emlékműve kerül majd.
A tüntetés után egy kisebb csoport úgy gondolta, maga veszi kézbe a gyűlölt szobor sorsát. Az akkor Sztálin térnek nevezett Felvonulási téren először utcakövekkel megpakolt teherautókra és traktorokra erősített acélsodronyokkal próbálták ledönteni a 16 méter magas talapzaton álló alkotást, de a kísérlet nem járt sikerrel, a sodronyok elszakadtak, a járművek kerekei kipörögtek. A patthelyzetet a fővárosi üzemekből, köztük a közeli angyalföldi és zuglói gyárakból érkező munkások oldották meg, akik szerszámokat és lángvágókat hoztak magukkal. A szobrot végül a csizmaszár felett sikerült átvágniuk, 21 óra 37 perckor a monstrum hatalmas robajjal zuhant a földre, miközben a téren összegyűlt, időközben több tízezresre duzzadt tömeg ujjongásban tört ki. A talapzaton csupán a monumentális csizmák maradtak meg, így lett a helyszín gúnyneve a pesti közbeszédben Csizma tér. A ledöntött szobrot a tömeg a Blaha Lujza térig vonszolta, ahol kalapácsokkal darabokra törték. A Sztálin-szobor elpusztítása az elnyomás alóli felszabadulás katartikus aktusa volt.
Fegyveres ellenállás Zuglóban
A forradalom eltiprására, az ellenállás letörésére indított Forgószél hadművelet 1956. november 4-én hajnali 4 óra 15 perckor vette kezdetét. Hatalmas, több mint 17 hadosztályból álló hadsereg, mintegy 60 000 szovjet katona indított totális offenzívát a szabadságharc leverésére. Budapestet több irányból zárták körbe, a főváros lakói a lánctalpak dörgésére és a becsapódó tüzérségi lövedékek robbanására ébredtek. Hajnali 5 óra 20 perckor hangzott el Nagy Imre miniszterelnök drámai, utolsó rádiós szózata, amelyben bejelentette a támadást, és közölte: „Csapataink harcban állnak!” Bár hivatalos parancs az ellenállásra a hadsereg vezetésétől nem érkezett, a nemzetőrök és a civil felkelők azonnal fegyvert fogtak.
A szovjet támadás hírére a fővárosban ellenálló csapatok szerveződtek. Király Béla, a Nemzetőrség főparancsnoka utasítása alapján Zuglóban a Bosnyák téren, a Mexikói út – Erzsébet királyné útja kereszteződésében, valamint a Thököly út – Dózsa György út sarkán várták a felfegyverzett forradalmárok a szovjet intervenciót.
A pokoli sarok sok áldozatot követelt
A Bosnyák téren november 4-én dél körül kezdődtek a harcok. Az ellenállók a remiz tetejéről lőtték a szovjet páncélosokat, valamint felállítottak egy légvédelmi ágyút a Nagy Lajos király útján, a villamossíneken. Az Alumíniumárugyár dolgozói töltötték a Molotov-koktélként szolgáló benzines palackokat. A hősies harc ellenére a Bosnyák térieknek nem sikerült feltartóztatniuk az előrenyomuló szovjet erőket.
A Dózsa György út – Thököly út kereszteződésében véres harcok folytak, az ellenállók november 4-én délelőttől november 8-áig tartották hadállásaikat. A csoport, amely a Forradalmi Egyetemi Zászlóalj tagjaiból és a szomszédos kerület, a „csikágó” vagányaiból szerveződött, a kereszteződés sarkain álló bérházak utcafronti lakásait foglalta el, innen lőtték a tankokat. Az utat benzinnel és szappanos vízzel locsolták fel, amin a harckocsik nehezen tudtak haladni. A forradalmárok jelentős károkat okoztak a szovjeteknek, a halottak száma 25-30 főre volt tehető. A kereszteződés a sajtónyelvbe, és később a történettudományba is a pokoli sarok elnevezéssel vonult be. A megtorlás időszakában a Thököly útiak közül többeket kivégeztek, vezetőjük, Klauber István elmenekült az országból.
Helytörténet rovatunk korábbi cikkei:
A budapesti iparosok ajándéka a királynak – a városligeti Királypavilon
