Rózsa András polgármester és Ruskal-Klemm Csilla önkormányzati képviselő várta a zuglóiakat, hogy az Ilosvai Selymes tér jövőjéről beszélgessenek. A programon hangsúlyos téma volt a tér lezárása.

A döntés kapcsán forgalomtechnikai terv készül és lesz még közösségi tervezés is. A megjelent lakók azonban azt szeretnék, ha nem zárnák le a teret, ugyanis az jelentősen megnehezíti a mindennapjaikat. Emiatt egy a környéken élők egy csoportja megbeszélést kezdeményezett a polgármesterrel, ez várhatóan a közeljövőben megtörténik.

Rózsa András a jelenlévőknek elmondta, a tér egyik része, ahol a játszótér van, az az önkormányzathoz, a másik oldala pedig a fővároshoz tartozik, azt szeretnék, ha azt is átvehetné a kerület. Zugló polgármestere szerint a fővárosi önkormányzat hozzájárulását adja a tér fejlesztéséhez, ha azt a városrész finanszírozza.

Az egyik lakó kérdőívet készített arról, mi foglalkoztatja a leginkább az ott élőket. Kiderült, hogy a zöldítés, a játszótérbővítés, a közbiztonság, a köztisztaság és a lezárás, a sportpálya felújítása, egy ivókút létesítése, zárt kutyafuttató kialakítása a központi téma. A kerület vezetője elmondta, mindent megtesznek, de 20-30 éves problémákkal kell szembenézni, és bármennyire is megvan a szándék és az akarat, nehéz a források biztosítása.

A fórum résztvevői felajánlották, miután elkészül a környéken élők bevonásával elfogadott felújítási terv, munkájukkal, anyagokkal szívesen segítenek annak megvalósításában.