A számos magyar költő közül, aki hosszabb-rövidebb ideig élt a kerületben, Zelk Zoltán volt az egyetlen, aki zuglói költőnek vallotta magát. Élete meghatározó élményei kötődtek Zuglóhoz, több versében is megemlékezik a Balázs utcai kis lakásról, vagy a csörömpölő villamosokról.
A gyermekkorát meghatározó élmény a szegénység volt
Budapesttől távol, a ma Románia területén található Érmihályfalván született 1906-ban, mindössze két éves volt, amikor szüleivel Miskolcon talált új otthonra. A hitközségi kántor Zelkovits Ármin és Herskovits Mária fia korán elvesztette apját, a szegénység elől 19 évesen Budapestre költözött. Mivel tanult szakmája nem volt, mindenféle mesterségbe belekóstolt. Volt kereskedő inas egy posztó-nagykereskedőnél, kifutófiú kávéházakban, dodzsem tologató az Angol parkban. Ezekben az időkben hajléktalanként élt, az éjszakákat ligeti kiskocsmákban vészelte át, mutatványosokkal, cirkuszi bohócokkal barátkozott. A költészetet autodidakta módon tanulta. Első versei a Nyugatban, a korszak legrangosabb irodalmi folyóiratában jelentek meg 1928-ban. Akkor épp Kassák Lajos édesanyjánál volt ágyrajáró albérlő.
1932-ben egy jól fizető alkalmi munka reményében utazott Jászberénybe, ahol megismerte későbbi feleségét, Bátori Irént. A fiatal pár Zuglóba, a Balázs utca 24. szám alá költözött. Ezek az évek gyakran felbukkannak Zelk költészetében, a Sirály című versében így emlékezik a szeretett otthonra:
„Talán bizony… Ó, a Balázs
utcában az a kis lakás!
Benn kályhaszó, künn hó szakad.
És megvetem az ágyadat.
És kinézek az ablakon.
A tél híreit hallgatom.
Nézd, mennyi kedves hírhozó –
varjak örvénye, csókaszó.”
Háromszor hívták be munkaszolgálatra
Az 1940-es évek újabb megpróbáltatásokat tartogattak a költő számára. Ekkoriban versek mellett már tárcákat, kritikákat is publikált, zsidó származása miatt azonban egyre gyűltek a felhők a feje felett. Először 1940-ben vitték el munkaszolgálatra három hónapra, majd 1942 és 1944 között Ukrajnában teljesített szolgálatot. 1944 márciusában tért haza, de alig egy hónappal később ismét behívták, ezúttal a recski ércbányába került. Innen szökött meg, 1945 februárjáig felesége és barátai bújtatták.
1945-ben a frissen alakult Szabadság című lapnál kapott munkát, versek mellett színikritikákat írt. Bár későbbi visszaemlékezései szerint a politikához semmi érzéke nem volt, ezekben az években, mint megannyi pályatársa, hitt a kibontakozó új világban, lelkes kommunista lett. 1952-től szerkesztette a Kisdobos című lapot, amelyben a Rákosi-rendszer által perifériára szorított magyar íróknak, költőknek adott publikálási lehetőséget.
Az ikonikus vers születése
1953-tól fokozatosan ébredt rá a rendszer bűneire, a pártos irodalom helyett a gyermekversek világában talált kiteljesedést. Ekkor írta az óvodai és iskolai ünnepségek és szavalóversenyek máig töretlen népszerűségnek örvendő darabjait, az Anyu végy egy hegyet nékem, vagy a Három nyulak című verseit. 1956-ban az Írószövetség forradalmi csoportjának tagja volt, amiért 1957-ben 3 év börtönre ítélték.
Ekkor már jó ideje a Columbus utca 57/b-ben élt feleségével, aki Zelk börtönbüntetése idején váratlanul meghalt. A költővel nem közölték a halálhírt, csak szabadulása után tudta meg, ahogy azt is, hogy lakásukat is elvették. Ekkor írta a magyar líra egyik meghatározó darabját, a Sirályt, amelyben az Irénnel együtt töltött évekre emlékezik. A vers jó néhány évig nem jelenhetett meg nyomtatásban, végül csak az 1963-ban publikált Tűzről mentett hegedű című kötetbe kerülhetett be.
„Presszóról presszóra vándorló nomád vagyok”
Zelk Zoltán kedves, bohém alakját sokan felidézték a kortársak közül. Kávéházban, presszókban dolgozott, csak aludni járt haza. Vagyont soha nem gyűjtött, legendás volt állandó pénztelensége, amiből rendszerint barátai segítették ki. Fanatikus kártyajátékos és MTK szurkoló volt, a csapat meccseire még betegen, öregen is kijárt. Élete vége felé büszkén emlegette, hogy a fiatalok szeretik, szívesen keresik a társaságát. 1981-ben hunyt el, síremlékét legnagyobb verse címadó alakja, egy sirály díszíti. Az önmagát zuglói költőnek valló Zelk Zoltánnak máig nincs emléktáblája a kerületben.
Zelk Zoltán Sirály című versét itt olvashatja el:
Zugló történelméről szóló további írásainkat a Helytörténet rovatban találja meg.
