Országos kártyaversenyről hozták el az első és a harmadik helyet a zuglói nyugdíjasok. Koradélutánonként nagy élet van a Zuglói Civil Házban, ahol a XIV. kerületi Vidám Nyugdíjasok Kártyaklubja tölti a hétköznapjait.
Általában huszan, harmincan zsugáznak az előtérben felállított asztaloknál, negyedévente pedig a Nagyzugló-Törökőr Kulturális és Szociális Egyesület jóvoltából versenyeket is rendeznek. Szeptemberben azonban jóval rangosabb eseményen vettek részt az ultisok (a Civil Házban ugyanis römizni is szoktak), akik a XVII. kerületi Vigyázó Sándor Művelődési Központban az „Életet az éveknek” klubszövetség által rendezett országos kártyaversenyen játszottak.
„Nagyon szép sikert értünk el – mondta büszkén Darabont Mihály, a zuglói kártyaklub elnöke -, mert az egyik csapatunk első, a másik pedig harmadik helyen végzett ultiban. Utoljára ilyen nagy sikert majd húsz évvel ezelőtt értünk el.”
Az aranyérmes csapatot Szabó Lajos, Lakos Tibor, Farkas Dezső és Darabont Mihály, a bronzérmes kvartettet pedig Vincze Ferenc, Zilbauer Róbert, Benkő János és Milosevics Gábor alkották. A társaság egyöntetű véleménye szerint a zuglói ultisok legjobbja az a Vincze Ferenc, aki az országos kártyabajnokság egyéni versenyében is bronzérmes lett.
A XIV. kerületi Vidám Nyugdíjasok Kártyaklub a jogelődjének számító XIV. kerületi Nyugdíjasok kártyaklubjával Zugló legrégebbi civil szervezetének számít. A klubot ugyanis 1968-ban alapították az akkori szépkorú zsugások. A klubot a harmadik évezredben előbb 14 évig Zenteg Ferenc, majd 2015 óta Darabont Mihály vezeti.
„A kártyázás rendkívül jó kikapcsolódás a nyugdíjasoknak, mert frissen tartja az agyunkat, és jó közösséggé kovácsol bennünket” – tette hozzá a klubvezető, aki többedmagával a hét minden délutánján a Civil Házban ultizik.












