Egyre több helyen, többször, többen beszélnek a szűrővizsgálatok fontosságáról, a Pink Október kapcsán pedig még gyakrabban hívják fel a figyelmet a szakemberek a témára. Azonban az év minden napján fontos az önvizsgálat, az orvosi vizsgálatok, mert a korai felismerés valóban számít.
Évente csaknem 9 ezer új mellrákos megbetegedést diagnosztizálnak, éppen ezért lényeges, hogy az emlőrákról ne úgy beszéljünk, mint olyasvalamiről, ami másokkal történik meg. – Ugyanakkor azt is hangsúlyozni kell, hogy minél korábban fedeznek fel egy elváltozást, annál jobban a kezelési és gyógyulási esélyek – mondta lapunknak Halom Borbála, a Mellrákinfó Egyesület elnöke. – Szerintem az önvizsgálat a legfontosabb, az, hogy egy nő ismerje a saját mellét. Ne csak csomót keressünk. Figyeljük meg a tükörben is: történt-e változás a mell alakjában, méretében, megváltozott-e a bőr, behúzódott-e a mellbimbó, jelentkezett-e szokatlan váladékozás. Tapintsuk át rendszeresen az egész mellet és a hónalj területét is. Menstruáló nőknél célszerű a menstruáció utáni napokban végezni, amikor a mell kevésbé érzékeny és duzzadt – magyarázta, ám rámutatott: ez nem helyettesíti a képalkotó vizsgálatokat és a szervezett szűrést. Ha valaki szokatlan észlel, ne az interneten diagnosztizálja magát, hanem minél hamarabb forduljon orvoshoz.
Ugyan nincs olyan módszer, amellyel garantálni lehetne, hogy valaki nem lesz emlőrákos, de rendszeres mozgással, a normál testsúly megtartásával, a dohányzás elkerülésével, az alkoholfogyasztás minimalizálásával, a családi előzmények ismeretével minimalizálhatjuk a betegség kialakulásának kockázatát. – Legalább ilyen fontos, hogy ne tegyük felelőssé azt, aki megbetegszik.
Lehet valaki sportos, egészségtudatos, élhet kiegyensúlyozott életet és mégis kialakulhat nála a mellrák. Az Egészségügyi Világszervezet szerint mintegy 80 százaléka olyan nőknél alakul ki, akiknél a nemen és az életkoron kívül nincs azonosítható kockázati tényező – fogalmazott az egyesület elnöke. Halom Borbála néhány tévhitre is felhívta a figyelmet. Nem igaz, hogy ha a családban senkinek sem volt emlődaganata, nekünk sem lesz. Nem igaz, hogy csak akkor kell foglalkoznunk a mellünkkel, ha fáj vagy hogy kizárólag tapintható csomó jelezhet bajt. Az önvizsgálat nem váltja ki a mammográfiát. Továbbá ritkán, de a férfiaknál is előfordul mellrák, így az nem kizárólag női betegség.
Az elnök érintettként kiemelten fontosnak tartja, hogy senki se maradjon egyedül a betegséggel. Éppen ezért hozták létre a Mellrákinfó Egyesületet, mert saját tapasztalataikból tudják, mennyit számít a sorstársi közösség, ami kapaszkodót ad. Borbála azt javasolja a frissen diagnosztizált betegeknek, hogy ne kezdjék el fejben megírni életük történetének végét, hanem lépésről lépésre menjen végig a vizsgálatokon, a kezeléseken, bátran kérdezzen és engedje, hogy segítsenek neki.












