Lakossági fórumot tartott a Zuglói Urbanisztikai Munkacsoport (ZUM) szeptember 14-én a Házasságkötő teremben. A nagy érdeklődés mellett zajló rendezvény célja, hogy a jövő nyárig elkészülő településtervet a lakosság is véleményezze.

„A munkacsoportot még Busznyák Imre alpolgármester hozta létre 2021-ben – mondta Moldoványi Zsolt városfejlesztésért felelős alpolgármester -, és szeretnénk ezt a nagyrészt szakemberekből álló szervezetet ebben a ciklusban megerősíteni. Ehhez kiváló terepet nyújt az a lehetőség, hogy a budapesti kerületeknek jövő nyárig el kell készíteniük a településtervüket. Ez gyakorlatilag a városrészek jövőjét is meghatározhatja. A munkába azonban szeretnénk bevonni az itt élő embereket is, és az ő véleményük megismerése érdekében rendeztük ezt a fórumot.”

A Házasságkötő terem szépen megtelt érdeklődővel szeptember 14-én,  a nézők közül többen is láthatóan felkészülten érkeztek a meghallgatásra. A kérdésekre egy hat főből álló szakértői csapat – Dienes János városfejlesztési tanácsadó, Moldoványi Zsolt alpolgármester, Binó Beáta főépítész, Fehérné Tölgyesi Ildikó, a Városrendezési Osztály vezetője, illetve két ZUM-tag, Várnai László és Szabó Gábor – válaszolt. A több mint háromórás rendezvényen számos téma felmerült. Az Erzsébet királyné úti volt Alumíniumgyár jövője, a REANAL-lal kapcsolatos mendemondák, a kerület beépíthetősége, a kerületen áthaladó forgalom csökkentése, a Rákos-patak lehetséges fejlesztése, az idei aszályos nyár után a jövő hasonló időszakaira való felkészülés lehetőségei, a kerékpáros fejlesztések, a Postás-pálya megmentése, a magas vasutak ötlete és hátrányai, a kulturális infrastruktúra növelése, a forgalmas csomópontok környékén lokális kisközpontok kialakítása mellett az egyik legfontosabb kérdés a Nyugat-Zugló (Rákosrendező és az M3-as túlsó fele) jövője volt.

„Számos fontos és tartalmas témát hoztak magukkal az érdeklődők, így elmondható, hogy tartalmas volt ez a fórum. Voltak dolgok, amivel egyből egyet értettünk, mint például az az igény, hogy a kerületnek legyen egy önálló nagy befogadóképességű rendezvényterme. Más témákban, mint például a Rákos-patak fejlesztése, még dolgozni kell a javaslaton, mert abban eltérőek az érdekek (van, aki rekreációs övezetet szeretne, mások pedig a biodiverzitást tartják fontos szempontnak). Illetve akadnak olyan témák is, melyek eldöntése nem a mi kezünkben van – ilyen a kiemelt beruházásnak számító REANAL ügye, illetve a nyugat-zuglói fejlesztés is -, de ezekben is fontos, hogy a kerület érdekeit minél inkább előtérbe helyezzük” – foglalta össze a tapasztalatokat az fórumot levezető alpolgármester.

Balról jobbra: Dienes János városfejlesztési tanácsadó, Moldoványi Zsolt alpolgármester, Binó Beáta főépítész, Fehérné Tölgyesi Ildikó, a Városrendezési Osztály vezetője, Várnai László és Szabó Gábor ZUM tagok

A rendezvény végén a résztvevők megállapodtak abban, hogy minden körzetben a helyi önkormányzati képviselők feladata lesz összegyűjteni a legfontosabb lakossági észrevételeket, véleményeket a településtervvel kapcsolatban, amelyeket aztán a készülő szakmai anyagba is becsatornáznak majd. A vélemények összegyűjtésének határideje november 10-e, ezután ismét egyeztetnek majd a lakossággal.