Nem mindennapi kezdeményezés indult útjára a Budapesti Uzsoki Utcai Kórházban: alapszintű újraélesztésre tanítják az intézmény dolgozóit. A tervek szerint a képzésből senki sem marad ki, így például a beteghordók és az adminisztrátorok sem.

„Az újraélesztés egy kórházban is ritka esemény” – tudtuk meg a képzést tartó Ali Aida intenzíves szakorvostól. „Ez egy olyan készség, amit egy idő után el lehet felejteni, ezért nagyon fontos, hogy szinten tartsuk azok tudását is, akik munkájuk során alig vagy egyáltalán nem találkoznak ilyen helyzettel, vagy ha mégis, akkor jellemzően azonnal olyan szakemberek segítségét kérik, akiknek az ujjában van ez a tevékenység. Szakmai területtől függően alap vagy emelt szintű oktatást tartunk” – magyarázta.

A munkaidőben történő gyakorlatorientált képzésen a résztvevők bábukon gyakorolják a mellkaskompressziót, az eszközök használatát és a teljes folyamatot. 

„A babákon beállítjuk, hogy milyen esemény okozza az életveszélyt, az eszköz pedig azt is mutatja, hogy a munkatársak helyesen dolgoznak-e. Természetesen az éppen elérhető defibrillátor használata is része az oktatásnak, hiszen – bár az alapelv ugyanaz – mindenkinek ismernie kell a különböző gyártmányú eszközöket. A beteghordók, a recepciósok, a szakdolgozók is részt vesznek a 10 fős oktatáson, hiszen adott esetben rajtuk is sok múlik. Velük is gyakoroljuk a mellkaskompressziót és számos, szaktudást nem igénylő feladatot bízhatunk rájuk, például vihetik a betegdokumentációt, az oxigénpalackot, kezelhetik a mobilhívót”– engedett betekintést a programba Ali Aida, aki szerint az életmentésen kívül még egy nagyon fontos funkciója van a képzésnek. Azon túl, hogy kollégái lelkesek, nyitottak, arról számoltak be, hogy csapatépítőként sem utolsó a 45 perces tudásfelfrissítés.

„Volt olyan osztály, ahonnan külön jelezték, hogy minél előbb szeretnének részt venni a programon” – újságolta Ficzere Andrea, az intézmény főigazgatója, a képzés ötletgazdája. 

„Motiváló, hogy a munkatársaim értik, hogy nem ellenük, hanem értük találtuk ki az oktatást, és hogy emberéletek múlhatnak azon, hogy időben és megfelelő módon reagáljanak egy vészhelyzetben. Az nem fordulhat elő, hogy egy kórházi dolgozó ne tudjon segíteni, ha valaki összeesik az intézmény területén” – hangsúlyozta a főigazgató.

Az alapfokú újraélesztési programot a lakosokra is kiterjesztik, bárki számára ingyenesen biztosítják a képzést, mert – mint ahogyan Ficzere Andrea fogalmazott – az élet és az egészség nem lehet pénzkérdés. Jelentkezni az apoliasiigazgatosag@uzsoki.hu e-mail-címen lehet.