Papp Gergő, a világhírű Fricska táncegyüttes egykori vezetője, a OneBeat stílus alapítója három és fél éve a fejébe vette, hogy öt zuglói óvodában, 5 éves kortól néptáncot oktat főleg amiatt is, mert öt éve a kerületben lakik. Saját néptáncos múltjából kiindulva arra gondolt, hogy egy olyan közösséget hív életre, mely ovis kortól egészen fiatal felnőtt korig támogató közösséget, mozgáslehetőséget adhat.
„Nagyon régen bennem volt az oktatási vágy. Szerintem mindenki picit próbál hasonlítani a szüleire, vagy hozza azt, amit otthonról kapott. Én nem tudtam menekülni a néptánc elől, mert a szüleim úgynevezett folkcelebek. Apa (Papp Imre) alapította a Jászsági Népiegyüttest, anyukámmal, dr. Péterbencze Anikóval hozták létre a Csángó Fesztivált. Ők mindketten pedagógusok, apa kémia-biológia, anya franciatanár volt. Én nem pedagógus szakon végeztem – bár rövid ideig vállaltam érettségire felkészítést-, hanem a Corvinusra jártam alkalmazott közgazdaságtan alapszakra, utána pedig pénzügy mesterszakra, befektetéselemző szakirányon”
– ugyan a táncnak nincs sok köze a deriváláshoz és hasonló matematikai fogalmakhoz, de a Fricska 2009-es alakulása után a gyakorlatban is kipróbálhatta közgazdasági ismereteit az együtt gazdasági ügyeit intézve.
Papp Gergő idén 35 éves, és az motoszkál ilyenkor az ember fejében, hogy miért nem a saját karrierjét építi, és miért kezd el ovisokat oktatni, kialakítani a nulláról egy táncegyüttest.
„Nekem volt – és van is – egy víziom, amikor három és fél évvel ezelőtt belevágtam ebbe. Azt akartam létrehozni a tanítványaimnak, amit én kaptam a néptánctól, aminek a lényege, hogy legyen egy hosszútávon összetartó közösség egy szilárd értékrenddel. Én ezt kaptam a néptánctól. A gyerekkori barátaimmal, akikkel hatéves korunktól együtt táncoltunk, és akikkel a Gödöllő Táncegyüttesben jóba lettem, a mai napig összejárunk, együtt nyaralunk. Én tényleg ezt kívánom a gyerekeinknek. Az ovi, az iskola, majd a gimnázium, egyetem miatt is elválhatnak az útjaik, de az itteni táncos közösség összefogja azokat, akik kiskorukban együtt kezdtek el táncolni. Nekünk a néptánc mindig adott egy közös pontot: a versenyek, a közös izzadás, a közös cél érdekében való hajtás összekovácsolt minket. Nagyon más így felnőni, hogy van egy érzelmi biztonságod, amit nyilván a szülőktől is megkaphatsz, az otthon melege is tudja adni ugyanezt, de azért, amikor tényleg ott vannak a barátok és számíthattok egymásra, együtt tudtok elmenni buliba, az a közösség szintjén is érzelmi biztonságérzetet ad. A másik nagyon nagy hozadéka a néptáncnak a társas-szociális kapcsolatok fejlesztése, és ezen keresztül a párválasztás is. Egy ilyen közösségben könnyebben talál magának párt az ember”
– vázolta fel az előnyöket Gergő. Kifejtette még, hogy általában is könnyebbé teszi a másik nemhez való közeledést a tánc.
„Az, hogy már óvodáskorban nemcsak a barátjukkal táncolnak az ötévesek, hanem évvégére bárkihez oda tudnak lépni, megfogni a kezét és a derekát, ezzel rengeteg gátlás kialakulását legyőzzük. Hiszen közvetlen testi kontaktusban vannak egymással egy páros táncon keresztül. Továbbá a színpadi szereplések abban is segítenek, hogy akár az osztálytársak előtt bátrabban tartson egy prezentációt a mi tanítványunk.”
Gergő három alappillérét tette le a néptácnevelésnek. Mivel neki nincs pedagógusi végzettsége, ezért több szakembernek, az óvoda vezetőine, és a csoportok óvodapedagógusainak a véleményét időről időre kikéri az óráiról. Külön hangsúlyozta, hogy a zuglói óvodák nagyon jól felszereltek, és minden eszköz a rendelkezésre áll a gyermekek fejlesztésére.
„Az első alappillér az, hogy a gyermek érezze jól magát, mert máskülönben nem fog járni hozzánk. Persze vannak nyafik, kitartásbeli, nevelési dolgok, például az, hogyha elkezdi, akkor fejezze is be, amit csinál, de ha ő nem élvezi, akkor valamit rosszul csinálok, én ezt így gondolom. A második, hogy nekem, az oktatónak őszintén kell élveznem a táncot és az oktatást, mert a gyerekek nagyon őszinték, és ha azt látják rajtam, hogy bizonytalan vagyok akár az órai tananyaggal, akár saját magammal kapcsolatban, akkor ők ragadozó cápákká alakulnak és felfalnak”
– kezdetben előfordult ilyen, hiszen a gyerekek oktatása nagyon nehéz szakma, tette hozzá Gergő, emiatt is tartja fontosnak az óvodapedagógusok , az óvodaigazgatók tanácsait, hiszen ők több évtizedes gyakorlattal rendelkeznek. Hozzátette, hogy sok olyan szakkönyvet olvas, melyek az óvodai fejlesztésről szólnak.
„Megkerestem olyan táncos óvoda pedagógusokat, akik tizenéve foglalkoznak ovisokkal, ilyen volt Kádár Kata, valamint az Ovi-Sport program, melynek a módszertana engem is megihletett. Fontos, hogy szakmailag átlássam, hogy hogyan kell az ovisokkal bánni, ez egy óriási felelősség. Ha én nem tudom megszerettetni a gyerekekkel a néptáncot és a népzenét az óvodás korban, akkor meg is utáltathatom velük. A kettő között nincs átmenet. Ha az utóbbi történik, akkor ők soha nem fognak néptánc, népzene közelébe menni. A harmadik pillér pedig maga a néptáncon és a népzenén alapuló mozgásfejlesztés, ami szigorúan az első kettő pillér után jön. Mindezek mellett fontos, hogy a szeretetnek jelen kell lennie az órákon, mert ez lesz a kulcs, ha meg tudod magadat szerettetni velük, akkor gyakorlatilag bármire képesek lesznek.”
Az oktatás fontos elemének tartja, hogy a gyerekek megtanuljanak fókuszálni, koncentrálni, melyet a jól felépített órák közben változatos, játékos relaxációs-meditációs gyakorlatokkal ér el a gyerekek körében Gergő és így 45 percen keresztül fegyelmezetten képesek táncolni a kicsik.
„Miután az oviból iskolába kerülnek a táncosaink, az Ilosvai Selymes utca 147-ben lévő próbatermünkbe járnak. Ez a helyszín biztosítja a további építkezést, a fejlődést és megtartja a közösséget.”
A tánc később akár pénzkeresti formává is válhat Gergő szerint, vagyis, ha valaki ezt komolyan gondolja, akkor megvan a lehetőség a továbblépésre.
„Itt nálam elég erős alapot kapnak tánctechnikából és ritmusgyakorlatokból. Az a célom, hogy széles e hazában az én gyerekeim legyenek a legügyesebb ritmusbajnokok, hiszen a body percussion vonalat én belecsempészem az oktatásba, vagyis nemcsak autentikus néptáncot tanulunk, de ez az alap. Az idei nyári tánctáborunkban jött egy hiphop oktató amiatt, hogy ezt a táncműfajt is megismerjék a gyerekeink.”
A OneBeat stílus, amit Gergő dolgozott ki, azt jelenti, hogy a body percussiont belecsempészte a magyar néptáncba.
„Három szintje létezik: az ovi beat, a sulibeat, végül pedig a OneBeat. ami számomra azt jelenti, hogy egy ritmus, egy közösség, egy szívdobbanás.”
A három és fél év eredményét nagyon szépen mutatja, hogy az országos regionális néptáncfesztivál közép-magyarországi régiójának versenyén a Zugló Néptáncegyüttes SuliBeat csapata bronzminősítést kapott a 6-10 évesek csoportjában.
„Velük kezdtük az oktatást. Ezeken a versenyeken az említett korosztály inkább népi játékokat ad elő, és az oktatók együtt táncolnak a színpadon a gyerekekkel, de a mi iskolásaink egyedül álltak helyt a színpadon, somogyi táncokat adtak elő, ugróst és frisst. Nagyon büszkék voltunk rájuk, hiszen idegen helyen, Százhalombattán egy színházteremben, idegen közönsége előtt kellett megmutatniuk a tudásukat élő zenekar kíséretében.”
Papp Gergő táncos sikerei közül csak néhányat emelünk ki: A Fricskával 2014-ben megdöntötték az ír néptánckirály, Michael Flatley rekordját. Hat másodperces váltásban, két perc alatt 3937 dobbantást és csapást hoztak össze, Gergő legjobb eredménye ráadásul 39 csapás és kopppintás 1 másodperc alatt (Flatley korábban csak 35-ször tudta egy másodperc alatt a padlóhoz csapni a sarkát). 2015-ben állva tapsolt a Fricskának a Britain’s Got Talent zsűrije és közönsége Londonban. Egy TEDx Danubia szereplés eredményeként hívták meg őket Károly herceg születésnapjára a Buckingham Palotába. A műsor után a többi méltósággal együtt ők is felsorakozhattak a trónterem és bálterem közötti folyosón, ahol kezet foghattak a királynővel. Felléptek a 2021-es Dubai Világkiállításon, és a FINA- világbajnokság (úszó-világbajnokság) megnyitóján is 2023-ban.










