Hosszú előkészületek után megnyílt Budapest második dunai szabadstrandja Újbudán, az Árasztó-parton, amely augusztus 31-ig látogatható.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. tájékoztatása szerint az augusztus 12-én ünnepélyes keretek között átadott partszakaszon a strand a főváros kezdeményezésére a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH), a XI. Kerületi Önkormányzattal és a VALYO Egyesülettel összefogva jött létre.

A fővárosi közgyűlés múlt év decemberben döntött arról, hogy készüljön megvalósíthatósági tanulmány „dunai folyami uszoda” létesítésének lehetőségeiről. Ehhez kapcsolódva a BGYH felkérést kapott a fővárostól arra, vizsgálja meg, hol és hogyan lehet a fővárosi Duna-partszakaszokon fürdőhelyeket kialakítani. A megfelelő helyek felkutatásában és elemzésében segítségükre volt a témában már jelentős hazai és nemzetközi tapasztalatokat gyűjtő VALYO Egyesület, valamint az érintett kerületi önkormányzatok.

A társaság akkreditált laboratóriumában ez év márciusa óta rendszeresen méri a vízminőséget a Duna kiválasztott pontjain, ennek eredményei biztatók voltak, a víz fürdőzésre alkalmas lehet. A vízminőség javulását jól mutatja, hogy víz tisztaságára rendkívül érzékeny és már kihaltnak hitt Dunavirágzás, azaz a dunai kérész visszatért a Dunára és Budapestre.

Az alapos vizsgálatok és az érintett intézmények engedélyeinek beszerzése után így nyílhatott meg Budapest második dunai fürdőhelye Duna-fürdő Árasztó-part néven, az első szabadstrand, a Római Plázs mellett.

A fürdőzők biztonsága érdekében a Duna vízminőségét az üzemelés időszakában is folyamatosan mérik, nyomon követik. A Duna-fürdő nyitvatartását a vízminőség, a folyó vízállása és a csapadékos időjárás befolyásolhatja. Ezekről a Duna-fürdő Facebook oldalán vagy a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. honlapján és a helyszínen lehet tájékozódni.