Csaknem két évvel ezelőtt, kísérleti jelleggel indult el a stroke utáni afáziás betegek ellátása. A Zuglói Egészségügyi Szolgálat által biztosított rendelés komplex zárt telemedicina rendszerrel biztosítja a páciensek kezelését. Ez azt jelenti, hogy a betegekkel szükség szerint több szakember, neurológus, kardiológus, pszichiáter, pszichológus, mozgásterapeuta, logopédus foglalkozik személyesen és távgondozáson keresztül is. Utóbbihoz csupán egy internetkapcsolattal rendelkező számítógép szükséges.
A videókonferenciához hasonló beszélgetés által valós, azonnali visszacsatolást kap a páciens állapotáról Tóth Margit logopédus, aki ha szükségesnek látja, jelez a szakorvosnak, valamit részt vesz a betegút megszervezésében. Neurológus által írt beutalóval érkezhetnek a páciensek a szakemberhez, aki először logopédiai tesztet készít, majd heti gyakorisággal elkezdődik a személyes és online kezelés.
„A bizalmi viszony sokkal könnyebben kiépíthető, ha otthonról jelentkeznek be a páciensek, hiszen a saját környezetükben, a családjuk körében vannak, így a hozzátartozókat is megismerem, ami további segítséget nyújt a kezelésben” – magyarázta Tóth Margit.
A telemedicina jelentőségét két 84 éves ember, egy hölgy és egy úr afáziájának javulása is bizonyítja. Ildikó jó beszédértéssel, ugyanakkor szótalálási nehézséggel érkezett a rendelésre két évvel ezelőtt. Eleinte busszal járt a Hermina úti szakrendelőbe, de az érszűkülete miatt nehézkessé vált számára az utazás, ezért online foglalkozik vele a logopédus.
„A beszédem minősége határozottan javult, a mondatszerkesztés könnyebb lett, könnyebben magyarázok körbe, fejtek ki egy-egy szót” – avatta be szerkesztőségünket Ildikó.
Attila személyesen és online vesz részt a foglalkozásokon, egy baleset miatt hosszú ideig csak az online megoldás működött, ami nagy segítség volt számára. Ő is fejlődésről számolt be, mint fogalmazott, felszabadultabban beszél társaságban, kedvenc feladatai közé tartozik a szinonimák felsorolása, a kakukktojás keresése a szavak között.
„Nagyon örülök, ennek a lehetőségnek és nem kell szakembert keresgélni. Egy kiváló, nagy tudású, türelmes és empatikus logopédustól kapok segítséget” – fogalmazott.
Az ingyenes programra még lehet jelentkezni, annak igénybevétele beutalóhoz kötött.
Ez a cikkünk is érdekelheti:










