Metrómenetet szervezett Moldoványi Zsolt önkormányzati képviselő, a Városfejlesztési Bizottság elnöke március 28-án. A figyelemfelhívó menet a 4-es metró tervezett zuglói szakaszán, a Keleti pályaudvartól a Bosnyák téri tartott.

„Hova mennek?” –tette fel a kérdést egy érdeklődő a Keleti pályaudvar előtt. „A Bosnyákra” – jött rá a válasz az egyik szervezőtől. „Gyalog?!” – kérdezett vissza az illető. „Szívesen mennénk metróval, csak az még nem készült el” –jött rá a felelt. Ez a párbeszéd meg is adta az alaphangját a március végi felvonulásnak, melynek célja, a 4-es metró Bosnyák térig, sőt Újpalotáig való meghosszabbításának fontosságára való figyelemfelhívás volt.

„Nekem volt szerencsém ott lenni 1970. április 2-án a Népstadion metróállomás átadóján” – mondta az egyik civil érdeklődő, Lukács Istvánné még a menet indulása előtt. „Forgalomirányítóként dolgoztam a metrónál, amikor Kádár János átvágta a szalagot. Később a BKV Közlekedési Főosztályának munkatársaként részt kellett vennem a 3-as metró tervezésében is, így bőven van rálátásom a metróépítés fontosságára. Kíváncsi vagyok, ebből a kezdeményezésből mi lesz.”

Ez a bosszús kíváncsiság vezérelte Moldoványi Zsoltot is abban, hogy megszervezze ezt a menetet.

„A XI. kerületben nőttem fel, és a munkám miatt a mai napig visszajárok Újbudára. Így rendszeresen szembesülhetek azzal, mit jelentett az egyébként Zuglóhoz hasonló városszerkezetű kerület számára, hogy megépült a metró. A XI. kerületben minden megújult, az utak, a parkok, a járdák, mellette Plázák épültek. Zugló pedig egy romhalmaz maradt, ahol az elmúlt harminc évben egyetlen közlekedési fejlesztés sem történt. Amikor a Városfejlesztési Bizottság elnökeként tájékozódtam arról, hogy mégis hol tart a zuglói metróügy, döbbenten tapasztaltam, hogy ez a projekt mennyire hátra került a sorban. Előbb lesz ugyanis Budaörsig és Káposztásmegyerig metró, előbb kötik össze a gödöllői HÉV-et a 2-es metróval, és előbb hosszabbítják meg az 1-es metró nyomvonalát, mint, hogy a 4-est kivezetnék a Bosnyákra, vagy Újpalotára. Ha a tervek és a megvalósítások ütemét nézzük, akkor a zuglóiak az elkövetkezendő 150 évben nem is álmodhatnak arról, hogy metróval közlekedjenek. Miközben a Bosnyák téren már megvalósult, Újpalotán pedig elindult  egy-egy gigaberuházás, amely jelentős mértékben növelni fogja az utasforgalmat. Magánemberként ezért hirdettem ezt a menetet.”

Moldoványi Zsolt kezdeményezéséhez két civil szervezet, a Civil Zugló és a Zöld 15 Egyesület is csatlakozott. Illetve még nagyon sok ember. A menet létszáma ugyanis a rossz idő ellenére is bőven meghaladta a száz főt. Ez azért is biztos, mert a rendőrség csak akkor engedélyezte a sétálók számára az úttest használatát, ha a létszámuk száz fő fölé emelkedik. Márpedig az első metrómenet a Keletitől a Bosnyákig az úttesten haladt.

A séta tehát a 4-es metró tervezett zuglói végállomásán, a Bosnyák téren ért véget, ahol a szervezőkön kívül a kerület és a XV. kerület országgyűlési képviselő-jelöltjei is elmondhatták a véleményüket a metró meghosszabbításáról. Ezzel a lehetőséggel Borkuti Bálint, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt XV. kerületi jelöltje, dr. Hadházy Ákos országgyűlési képviselő, független zuglói jelölt, Balogh Csaba, a Mi Hazánk budapesti elnöke, Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció zuglói jelöltje éltek, illetve a két civil szervezet nevében felszólalt még Várnai László (Civil Zugló) és Szilvágyi László Zöld 15 is.

„A politikusok minden ciklus előtt ígéretet tesznek, hogy kiállnak a metró mellett, aztán mégsem így történik. A mostani jelöltek többségének is benne van a programjában a metró-ügy. Ezért is akartam, hogy nagy nyilvánosság előtt elmondhassák a véleményüket, valamint azért is, hogy utána számon lehessen kérni tőlük” – mondta Moldoványi Zsolt, aki hozzátette, a jövőben szeretné évente megismételni ezt a metrómenetet, egészen addig, amíg a döntéshozóig eljut majd végre a zuglóiak és újpalotaiak jogos igénye.