Hetvenkilencéves korában elhunyt Sebő Ferenc Kossuth-díjas népzenész, énekes és népzenegyűjtő, a Nemzet Művésze, aki a táncházmozgalom egyik meghatározó alakja volt.
Az 1968-ban épített Kassák klub 1970 és 1975 között Nógrádi Gábor vezetésével vált nagyon népszerűvé. A zuglói művelődési házban 1973. november 13-án mindenki számára nyitott táncházat tartottak. Nógrádi Sebő Ferencet és zenekarát hívta, hogy húzzák a talpalávalót, és ők sokáig meghatározó alakjai maradtak a Kassáknak. A kezdetben kéthetente megtartott Sebő-klubok először az irodalom és a népzene határait rajzolták újra, későbbiekben táncházzal és tánctanítással is kiegészültek. Olyan neves szakemberek tanítottak táncot a klubban, mint Timár Sándor, a Bartók Béla Táncegyüttes vezetője, Zsuráfszky Zoltán, az Állami Népi Együttes, vagy Janek József, a Bartók Béla Táncegyüttes táncosa, de Martin György, az ismert néptánckutató is elmaradhatatlan vendégnek számított. Nekik köszönhetően a Kassák a táncházmozgalom egyik fő bázisa volt.
A táncházmozgalom a rendszerváltást követően átalakult, azóta szinte minden oktatási és művelődési intézményben, illetve a fesztiválokon is találkozni népzenével és néptánccal. Sebő Ferencből is nemzetközi hírű népzenész vált, aki egész életét a magyar zenei hagyományok ápolásának szentelte. A Kossuth-díjas művész mindig is szeretettel gondolt vissza zuglói éveire. Ezt mindannyiszor el is mondta, amikor a kerületben járt. 2009-ben például a Városligeti Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola vendége volt, 2013-ban pedig az egykori Kassák klub helyén 2011-ben megnyílt Zuglói Ifjúsági Centrum meghívására járt nálunk.
„Az akkori zuglói tanács is támogatott bennünket. Támogatásra pedig szükség is volt, hisz a hatalom semmilyen tömegrendezvényt nem nézett jó szemmel. A Kassákban rendszeresen 80-100 ember ropta a táncot, ami sokak szemét szúrta. Végül maga Aczél György is meglátogatott bennünket, ezután viszont szerencsére már békén hagytak minket. Most, hogy visszatérhettem ide, az egyik helyiségben rábukkantam arra a faliszőnyegre, egy székely szőttesre melyet még Ardai Ildikó textilművész készített nekünk, és, mely előtt fiatal korunkban annyit, de annyit zenéltünk. Vigyázzanak rá, hisz ez már egy muzeális darab!” –mesélte nekünk 2013 őszén, amikor is a táncházmozgalom a negyvenedik évfordulóját ünnepelte.
Sebő Ferenc és együttese 2014 januárjában nagykoncertet adott a Columbus utcai Zeneházban. Két évvel ezelőtt, a táncházmozgalom ötvenedik évfordulója alkalmából állított emléktábla avatásán sem volt ott a Kassák klubnál.
Sebő Ferenc halálával nem csak a hazai kulturális élet, hanem Zugló történelme is szegényebb lett. A Kassák klub azonban örök emléket állít az általa népszerűvé tett táncházmozgalomnak.
A Kassák Klub múltjáról itt is olvashatnak:











