Az egyik legaktívabb idősek klubjában, az Eleven Életben is megtartották az idősek hónapja kapcsán a szüreti bált. A programon a mindennapok is szóba kerültek és természetesen a helyben készült ebéd és az élőzene sem maradt el.

Az idősek megszokták és várják is, hogy Hevér László György alpolgármester köszöntője ne egyszerűen érjen véget, hanem közös énekléssel. Így hát a Kerékgyártó utcai intézményben sem maradt el a nóta, az „Egy csók és más semmi” kezdetű Eisemann-szerzeményt dalolták együtt.

A Zuglói Szociális Szolgáltató Központ vezetője, Tóth Józsefné – mint minden klubban – itt is megköszönte a tagok és a saját nevében a dolgozók fáradhatatlan munkáját. A köszönetek sora pedig nem ért véget, mert az idősek is nagyra értékelték az intézmény és az önkormányzat által nyújtott lehetőségeket, ajándékkal lepték meg a vendégeket.

Laci bácsi pedig a mindennapjaiba is betekintést engedett. Mint fogalmazott, tartalmas és mozgalmas a klubélet, hiszen rendszeresen mennek színházba, moziba, kirándulnak, meghívott előadókat fogadnak, ők maguk is készülnek előadásokkal, vetélkedőkkel.