Áll a Columbus utca végén egy méltóságteljes épület. A nagyszüleink úgy mondták, az Amizoni, de azt csak kevesen tudják, hogy a furcsa, idegen hangzású név mögött egy színvonalas magániskola működött az államosításig.
Amizoni Károly, a névadó 1811-ben született Szekszárdon, jó nevű és vagyonos, Váci utcai üzlettel rendelkező vas-és fegyverkereskedő volt. Aktívan részt vett a városi közéletben, lipótvárosi elöljáróságig vitte. Neve az 1860-as évek közepétől gyakran felbukkant jótékony egyletek adományozói listáin, különösen az árva gyerekek ügyét viselte szívén. 1873-ban már az előkelő 17. helyen szerepelt a legtöbb adót fizető pesti polgárok listáján, családot azonban nem alapított. 1879-ben, halála után, végrendelete felbontásakor derült ki, hogy vagyonának több mint kétharmadát jótékony célra ajánlotta fel a magának való úriember.
A belvárosi Deák Ferenc és Miatyánk utca sarkán álló háromemeletes bérházát a haszonbérlőre, Ries Ceciliára hagyta, azzal a kikötéssel, hogy annak halála után egy országos leánynevelő intézet alapítassék a házban. A végrendeletben a nőnevelő intézet szellemiségéről is szigorúan rendelkezett, a szakmai felügyeletet a Magyar Tudományos Akadémiára bízta. Rendelkezése szerint az intézetben „magyar szellem legyen; a tanítási nyelv a magyar, fölveendő felekezeti különbség nélkül minden leány, de apácák nem lehetnek tanítónők.” Azt vallotta, hogy „csak nemes irányban nevelt nőből válik jó honleány, anya és háziasszony” ezért ahhoz is ragaszkodott, hogy gyakorlati oktatást is folytassanak az intézetben, erre a célra pedig konyhakertet és baromfiudvart is létesítsenek.
Miután Ries Cecília 1898-ban meghalt, megkezdődött az iskola felállítása. Eredetileg úgy tervezték, hogy a Deák Ferenc utcai bérházban helyezik majd el az intézményt, de mivel az alapító kikötötte a kertészeti és baromfitenyésztési ismeretek oktatását is, más helyszín után kellett nézni. Így esett a választás a városközponttól távolabbi, a mai Zugló területén található telekre, ahová Mód Lajos tervezett szép, 3 szintes, vörös téglás épületet.
Az első tanévet 1908-ban indították. A bentlakásos intézménybe felvételt nyert 14. évüket betöltött fiatal lányoknak polgári iskolai végzettséggel kellett rendelkezniük, az oktatás 3 éves volt. Az általános közismereti tárgyak mellett a lányok tanultak kézimunkát, varrást, befőzést, állattenyésztési és kertészeti alapismereteket is. A rendkívül magas színvonalú oktatásnak hamar híre ment, így egyre több középpolgári, vagy vidéki kisnemesi származású leányt írattak be az olcsónak egyáltalán nem nevezhető magániskolába. (1934-ben havi 100 pengő ellátási díj, és 60 pengő egyéb költség volt fizetendő). Nagy előrelépés volt az iskola életében, hogy az 1920-as évek végétől a növendékek végbizonyítványt kaptak, amely képesítette őket gazdasági intézmények és vállalkozások önálló vezetésére.
A háború után az Intézet sorsa bizonytalanná vált, 1946-ban átszervezték négy évfolyamos, érettségit adó mezőgazdasági leányiskolává. 1948-ban államosították, a Magyar Országos Szövetkezeti Központ vezetőképző iskolája, majd központi pártiskola lett a magyar nőnevelés egyik első patinás magániskolájából. Az épületet ma a Magyar Táncművészeti Egyetem központi campusa.
