Idővel tompulnak az emlékek, de vannak dolgok, amiket sosem lehet elfelejteni. A 37 évvel ezelőtt elhunyt Ihász Gábor is egy ilyen örök emlék maradt. Az egykori kiváló dalszerző és énekes idén lenne nyolcvanéves.

Özvegyével, Ihászné Hajós Máriával, a tavaly 115 esztendős Vasas SC aranygyűrűsével, a piros-kék klubbal tízszeres magyar bajnokával, ötszörös kupagyőztesével és BEK-győztesével, a magyar válogatottal pedig világbajnoki bronzérmes kézilabdázóval, a hetvenes évek Fáy utcai „aranycsapatának” legendás balszélsőjével emlékeztünk Zugló posztumusz Díszpolgárára, Ihász Gáborra.

„Harminchét év kegyetlenül hosszú idő –mesélte Marika -, ennyi idő alatt tényleg sok minden történik az emberrel, de vannak dolgok, amit így sem fogok elfelejteni. Az a 16 év, amit Gáborral együtt tölthettem örökre a szívemben marad.”

A Vasas sporttelepén ismerkedett meg Ihász Gáborral, aki akkoriban már masszőrként dolgozott az angyalföldi klubnál. Persze, nem így indult a pályafutása. Az Ihász testvérek – Kálmán és Gábor – ugyanis a Stefánia úton (a Tücsök Presszó fölötti lakásban) nőttek fel, és a haverokkal éjjel-nappal fociztak a szemben levő Szoborkertben. A Népstadion mellett lakva pedig érthető módon ők is Puskás Öcsik és Kocsis Sanyik szerettek volna lenni. Sokáig úgy tűnt, hogy azok is lesznek, mindketten a Vasashoz kerültek, de, míg Kálmánból később valóban labdarúgó, ráadásul olimpiai bajnok focista lett, addig Gábornak egy szívrendellenesség miatt fel kellett hagynia az aktív sporttal. Így lett belőle masszőr, majd később a csinos balszélső kézilabdázó hölgy férje.

„Négy éven át udvarolt nekem, bevallom, nehezen adtam be a derekamat, de olyan kitartó volt, hogy végül igent mondtam neki. Amit aztán sosem bántam meg. Négy év együttlét után pedig megszületett a fiúnk is, Gábor, aki mind a mai napig a legnagyobb büszkeségem.”

Hajós Mária férje mellett egy percet sem unatkozott, ugyanis Ihász Gábor egy pillanat alatt az ország egyik kedvence lett. A nagyközönség szerette a dalait, a zenésztársai sorban álltak a szövegeiért, a média pedig imádta a vagányságát. És mindez itt, Zuglóban történt. A házaspár ugyanis a Fáy utcai „sportlakásból” eljőve a Gvadányi úton egy kis családi házban telepedett le. mely háznak a kertjében, egy saját készítésű kis faházban olyan dalok születtek, mint a „Te és én”, az „Állj meg kislány”, a „Nincs semmi baj” vagy a mai napig a ballagásokon is énekelt „Múlnak a gyermekévek”. Ihász Gábor a „Gyerünk srácok” című dalába még a szomszéd Menyus bácsit is beleírta, így kedveskedve a környéknek, mert elviselték az ő „hangoskodásait”.

Aztán 1989-ben Gábornál februárban az orvosok súlyos betegséget diagnosztizálták, amely júniusra az egész embert felemésztette.

„Hét éve, Gábor halálának harmincadik évfordulójára egy nagyszabású koncertet szerveztünk a Stefánia Palotába, melyen olyan neves zenészek és színészek énekelték a dalait, mint Solymos Tóni, Malek Miklós, Heilig Gábor, Eszményi Viktória, Hernádi Judit, Csonka András Takács Nikolas és a Stúdió 11.”

Ihász Gábort a Rákoskeresztúri Köztemetőben néhány méterre a szülei sírjától temették el. A sírhelyet a szintén zuglói Török Bódog kézilabdaedző fiának, a tragikus sorsú Török Richárdnak az alkotása díszíti. Az énekest ábrázoló szobor eredetileg bronzból készült, de mivel azt vandál módon kétszer is ellopták, végül egy kőből készült alkotás hirdeti, hogy ki van a sírban eltemetve.

„Rendszeresen kijárok a temetőbe, gondozom a sírt, és örülök, ha nem általam vitt virágot is találok rajta. Évekig úgy jöttem el a temetőből, hogy belesúgtam a szobor fülébe, „Gábor, küldj nekem egy unokát fentről!”. Aztán jött a csoda, épp kint voltam, amikor látom, hogy a szobor fülében megjelent egy „aranygömb”, illetve a síron egy aranyszínű „angyalka” (mindkettő érdekes fénytörés volt), majd jött az üzenet a fiamtól, „Anyu, szülni mentünk a kórházba”. És nem sokkal később Ihász Dominik meg is érkezett.”

Ihász Gábor idén lenne nyolcvan éves. A bátyja, Kálmán pedig 85. A Zuglói Önkormányzat 2022-ben posztumusz díszpolgári címmel adózott Gábor emlékének. Kálmán neve azonban még mindig hiányzik a Bosnyák téri olimpiai kőről. A kettős születésnapra pedig mi mást lehetne kívánni, mint azt, hogy a Tücsök presszós ház homlokzatára is felkerüljön majd egy emléktábla, mely jelezné, „itt élt és itt nőtt fel két fiú, az egyikből olimpiai bajnok labdarúgó, a másikból pedig egy kiváló dalszövegíró és énekes lett.”