A zuglóiak ötleteinek megvalósítására tavaly harmincmillió forintot különített el a költségvetésből a kerület vezetése. A lakosság nagy érdeklődése arra ösztönözte az önkormányzatot, hogy idén ötvenmillió forintra emelje az összeget. A részvételi költségvetésből már megvalósult a sok érdeklődőt vonzó kertmozi program, kivitelezési fázisban vannak egyéb kezdeményezések, mint a kerékpárszervíz-állomások kihelyezése vagy az ingyenes mentálhigiénés és mediációs szolgáltatás is – vagyis a tavalyi részvételi költségvetés eredményeit már láthatják a zuglóiak.

Idén több mint háromszáz ötlet érkezett be, így szeptember 19-én, szombaton meg is kezdte munkáját a zuglói civilekből álló Részvételi Tanács, hogy kiválasszák, mely javaslatok mehetnek majd tovább lakossági szavazásra.

Összesen három alkalommal ül össze a 19 fős tanács. A tagok már a szombati nyitó eseményen megkezdték a munkát. A szakmai előszűrés során a 334 beérkezett ötletből 120-at ítéltek megvalósíthatónak a polgármesteri hivatal szakemberei (jogi, költségvetési és műszaki szempontból). A tanács tagjai négy kiscsoportban ezzel a körülbelül 120 ötlettel fognak tovább dolgozni.

A közös munkát Kiss Gabriella facilitátor, a Corvinus Egyetem docense nyitotta meg, A bemutatkozó kör alkalmat adott arra, hogy a Tanács tagjai elmondhassák mi motiválta őket a részvételre, mi köti őket Zuglóhoz. A tanácstagok különösen elkötelzettek egy jobb, élhetőbb kerület megteremtése mellett, valamint többen a tanács munkáján kívül is régóta és sokféleképpen, aktívan részt vesznek civil kezdeményezésekben. A bemutatkozás után Kiss Gabriella bemutatta a Részvételi Tanács feladatát és a három ülés ívét, a folyamat végére a 120 ötletből huszonötöt választanak ki. Ezekre szavazhat a lakosság november közepétől.

Mindezt egy olyan demokratikus folyamat során teszi, melyben minden tanácstag hangja és véleménye fontos, mindenki beleteheti tudását, tapasztalatait. Ennek első lépéseként a nap hátralévő részében közösen megalkották a csoport együttműködési szabályait, majd abban is konszenzusra jutottak, hogy mi legyen az a három szempont, melyek alapján értékelni fogják az ötleteket. Ezután négy kiscsoportra oszlott a Tanács, ahol témakörönként fognak a beérkezett ötletekkel dolgozni.

A nap végén minden tanácstag a saját témakörébe tartozó ötletcsomaggal távozott. Két hét múlva, október 3-án folytatják a közös munkát.