Elindult az interaktív Tudósklub – a Studium Genrale Zugló gyermekkori kíváncsiságra épülő programjának központjában ezalkalommal a Föld bolygó és a termőföld állt. A négyalkalmas, 5-10 éves gyerekeknek szóló workshopon az alapelemek világát fedezik fel a kicsik.

„A Föld keletkezésével, annak belsejével, a földdel, mint termőfölddel, a termésekkel, terményekkel foglalkoztunk játékos formában. A gyerekek ezekről már sokat tudnak, az ismereteiket mélyítjük el úgy, hogy fejlesztjük a logikai készségüket és a rendszerszemléletüket” – magyarázta lapunknak Somogyi Tímea, az egyesület elnöke.

Az önkormányzat civil pályázatán elnyert összegből megvalósuló programon a résztvevők közelebbről is megismerkedhettek az agyaggal. A kiscsoportos foglalkozás keretén belül elkészült alkotásokat hazavihették a kicsik.

A kis tudósokat, a tudomány iránt érdeklődő gyerekeket október 17-én, november 14-én és december 12-én délelőtt várják a szervezők az ingyenes Tudósklubba,  a Studium Generale Zugló székhelyén (Ilka utca 32., fszt.7.). Jelentkezni a studium.generale.zuglo@gmail.com címen lehet.