Dr. Hetényi Antal Gáborról nevezték el a KSI SE judótermét. A névadó, az 1972-es müncheni olimpia 5. helyezett judósa a klub legendás edzője és szakosztályvezetője volt.
Dr. Hetényi Antal Gábor 1978-ban alapította meg a KSI SE judoszakosztályát, amelyet közel négy évtizeden keresztül vezetett és fejlesztett. 1978-ban vonult vissza az aktív versenyzéstől, és onnantól kezdve csak a KSI-nek élt. A judoszakosztályt életművének tartotta. A nyolcvanas évek elsősorban még az építkezésről szóltak, majd a 90-es évek közepétől már a nemzetközi sikerek is megérkeztek. Felnőtt, U23, junior és ifjúsági versenyeken rengeteg érmet szereztek a KSI judósai. Dr. Hetényi Antal Gábor negyven évig volt szakosztályvezető, majd három éven keresztül szakmai tanácsadóként segítette a szakosztály munkáját. Közben a KSI szakmai alelnöki tisztségét is ellátta. 2007-ben vette át a mesteredzői diplomáját, míg a Magyar Judó Szövetségben sokáig megbízott főtitkár volt. 2020-ban lett nyolc danos mester, amely fokozat a sportág történetében is egyedülálló. 18 éven keresztül volt tagja a Magyar Olimpiai Bizottságnak, és egyik alapítója volt a Magyar Edzők Társaságának is.
Dr. Hetényi Antal Gábor 2023. március 5-i haláláig tagja volt a KSI SE nagycsaládjának.
Mindezek tükrében a zuglói klub jelenlegi vezetése úgy döntött, hogy a KSI SE Istvánmezei úti judótermét a legendás edzőről nevezi el. A májusi ünnepségen részt vett Tóth Krisztián olimpiai bronzérmes, világbajnoki ezüstérmes judós, aki a KSI SE-ben kezdte sportpályafutását. A táblaavatón jelen volt még Zsoldos Péter, a KSI elnöke, Preiszler Gábor alelnök, Horváth István, a judo szakosztály vezetője, valamint a KSI munkatársai, edzői és sportolói is.
A névadó ünnepség méltó tisztelgés volt egy olyan szakember előtt, aki meghatározó szerepet játszott a KSI és a magyar judo utánpótlás-nevelésének történetében.











