Hatvan éve él a kerületben Szalay Gyuláné, született Deák Etelka Juliánna, akit 95. születésnapja alkalmából Rózsa András polgármester köszöntött fel egy csokor virággal, tortával és az ilyenkor szokásos önkormányzati és miniszterelnöki oklevéllel.
Etelka néni megkérdezte, hogy minden 95 évest felköszönt-e a polgármester, amire természetesen az volt a válasz, hogy igen. Rózsa András elmondta az ünnepeltnek, hogy a kerületben sok kilencvenéves szépkorú él, de a 95 évesekből kevesebben vannak, sőt minden évben felköszönti a 95 éves kor fölötti zuglói lakosokat.
Etelka néni elmesélte, hogy az Emma közben lévő negyedik emeleti lakásukból költöztek át a kerület családi házas övezetébe. A férje 42 éve halt meg. Ahogy teltek az évek arra lett figyelmes, hogy a környékre újonnan költöző emberek, már nem ismerik egymást, nem mutatkoznak be és nem is köszönnek egymásnak. Kifejezetten kérte, hogy ezt írjuk le a róla szóló cikkben, hogy régen nem így volt, mindenki ismert mindenkit még a lakótelepeken is. Úgy látja, hogy régebben az emberek jobban figyeltek egymásra.
Elmondta, hogy vidéken nőtt fel családja egyedüli gyermekeként, de a nyarakat nagyon szerette, mert olyankor az unokatestvéreivel a nagyszüleinél töltötte a vakációt.
Műszaki szerkesztőként ment nyugdíjba a Vízügyi Tervező Vállalattól, ahol a férje is dolgozott. Etelka néni a vizeseknél, a férje pedig a szennyvizeseknél volt állományban.
Hat évvel ezelőtt csipőkopást diagnosztizáltak nála, de a kora miatt már nem műtötték meg. Azóta bottal jár, és ugyan vannak fájdalmai, de még sámlin ülve kertészkedik, nagyon szeret olvasni, főleg a Nők Lapját forgatja.
Két lánya öt unokája és három dédunokája van. A születésnapot nála ünnepelte meg a család mind a tizenkét tagja.
















