Március 7-én tartotta idei díjátadó ünnepségét a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – röviden csak KÓTA  – a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Dísztermében. Az eseményen két zuglói pedagógust is díjaztak.

A KÓTA-díjakkal a különböző kategóriákban a kiemelkedő eredménnyel végzett művészi munkát és a közösségért végzett áldozatos tevékenységet ismerik el.  Idén 12 kategóriában 25 díjazott volt. A zuglói Hunyadi János Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskolából két kolléga részesült ebben a rangos szakmai elismerésben.

Az egyikük, Felszeghy-Tóth Annamária 2009 óta a Hunyadi János Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskola ének-zene tanára és a Hunyadi Kiskórus karnagya, melynek élén fiatal kora ellenére már igen komoly eredményeket ért el. Tanítványai például nemrég a Kodály Zoltán X. Magyar Kórusverseny “A/1. Kicsinyek kórusa” kategóriájának győztesei lettek. A zuglói pedagógus fontosnak tartja, hogy a Kodály-módszeren alapuló énekórái a közös zenélés öröméről, az élményszerzésről, az értékes zene megismeréséről szóljanak, ennek érdekében a közös énekléseket mozgással, játékos zenei készségfejlesztő feladatokkal egészíti ki. Kórusának hangzása mindig tiszta, gyermekien csengő, előadásuk pedig átélt és örömet sugárzó. Felszeghy-Tóth Annamária tanár kategóriában részesült a rangos elismerésben.

«

A másik zuglói pedagógus, Fazekas Pálné (Teszárik Mária) is elhivatott tanárként hosszú és sikeres pályafutása során gyermekek sokaságának adta át tudását és szeretetét, hogy megismerhessék a zene titkait, a muzsika és a kóruséneklés csodáit. Pályájának első állomása 1957-ben a XIV. kerületi Hunyadi János Általános Iskola volt, ahol akkor indult a zenei tagozat. Az egykori zenepedagógusnak és karnagynak járó posztumusz elismerést a Wass Albert téri iskola igazgatónője, Csaniga Andrea vette át.

A Hunyadi emellett még egy elismerésben részesült: az átadó ünnepségen ugyanis fellépett a Hunyadi Kiskórus is Felszeghy-Tóth Annamária vezényletével.