A Zuglói Egyesített Óvoda (ZEÓ) és a Zuglói Igazgatók Tanácsa (ZIT) a már hagyományossá vált kerti partival zárta a tanévet. A szakemberek kötetlen formában beszélgettek, osztották meg egymással az elmúlt év tapasztalatait.

Farkas Tibor Jánosné, a ZEÓ igazgatója lapunknak elmondta, az óvodák és az iskolák egymást kiegészítve dolgoznak a zuglói gyerekekért, ezrét kiemelten fontos a szakmai együttműködés.

„Ennek elengedhetetlen része, hogy ismerjük egymást, tudjuk, ki milyen nehézséggel küzd” – fogalmazott.

A program és a szoros együttműködés még akkor kezdődött, amikor az iskolák fenntartója is az önkormányzat volt, de a változás után is ugyanúgy dolgoznak a szakmai kapcsolat megerősítésén. Az igazgató rámutatott, az önkormányzat gáláns, mert mindig támogatja a közös programot. A ZEÓ működésének egyébként fontos része, hogy a szülők és a pedagógusok körében elégedettségmérés folyik, utóbbiak körében főként a gyerekek képességeire kérdeznek rá, vagyis arra, hogy az ovi megfelelő képességekkel engedte-e útjukra a kicsiket az iskolába.

A ZIT elnöke, Tószegi Attila beszédében egy Star Wars-hasonlattal élve azt mondta, a közös munka révén egyensúly lesz az erőben. Szerinte a jelenlévők szakmája az, amivel meg tudják változtatni a világot. Az elnök a programon elbúcsúztatta nyugdíjba vonuló kollégáját, a Benedek Elek EGYMI igazgatóját, Nagyné Szakál Györgyit, aki 34 éve vezette az intézményt.

Ám nemcsak a ZIT, hanem a ZEÓ tagjai közül is elköszöntek egy munkatárstól, mégpedig a Pöttöm Park Tagóvoda vezetőjétől, Jamrik Erzsébettől, aki ezután szintén nyugdíjas éveit tölti, tervei szerint aktívan.

Rózsa András polgármester köszöntőjében hangsúlyozta, szívügye, hogy Zugló olyan kerület legyen, melyre mindenki büszke lehet.

„Az oktatási intézmények hagyományosan Zugló erősségeu, büszkeségei, amiért mindig hálás leszek” – zárta gondolatait a kerület vezetője.