Fazekas Bálint intuitív séf tartott piaci bevásárlást és főzőworkshopot az érdeklődőknek a Bosnyák téren június közepén, Zugló Önkormányzatának szervezésében a Turn the Tables projekt keretén belül a DEAR program részeként, az Európai Unió társfinanszírozásában.
A séf szerint a kiskerti alapanyagok használatakor a legfontosabb a szezonalitás és a rugalmas hozzáállás, mely teret ad a recept alakítására – ettől válik egy étel intuitívvá.
A karalábélevél-pesztóhoz a megmosott karalábéleveleket tetszőleges mennyiségű olajjal, csipet sóval, tetszőleges olajos magvakkal turmixoljuk krémes pesztóvá.
Kevés olajon dinszteljük meg a finomra vágott vöröshagymát, majd adjuk hozzá a paradicsompürét és pirítsuk le, ehhez aprított karalábészárat és felkockázott öreg burgonyát keverünk, öntsük fel vízzel, hogy éppen ellepje, sózzuk, majd kezdjük el főzni. A főzéssel párhuzamosan az előfőzött újkrumplit hidegen sajtolt napraforgóolajon egy serpenyőben pirítsuk aranybarnára és ropogósra. Szedjük ki, tegyük félre feltétnek. Amikor az öreg krumpli majdnem megpuhult, adjuk a főzelékhez kockázott cukkinit. Miután a krumpli teljesen megpuhult, dobjuk bele a mángoldot, a zöldborsót és a porcsint. Végül aprított mezei zsályával, kerek repkénnyel pár percig rottyantsuk össze a főzeléket.
A vegán fasírthoz reszeljünk le cukkinit, sárgarépát, adjunk hozzá csicseriborsólisztet, zúzott fokhagymát, zöldfűszerpépet, csicseriborsó-pürét és sót. A masszából formázzunk pogácsákat, forró olajban, közepes lángon mindkét oldalát süssük ropogósra.










