Kollégánk, Bach Máté, a Zuglói Lapok fotósának kiállításával nyílt meg az a fesztivál, mellyel Budaörs várossá nyilvánításának negyvenedik évfordulóját ünnepelték.
A PostART Kulturális Színtérben rendezett fotókiállítás címe „Pillanatok egy város életéből” volt. A budaörsi helyszínen négy fotóművész – Melegh Noémi Napsugár, Bánkuti András, Knap Zoltán és Bach Máté – negyven Budaörsről készült fotóját állították ki. (A negyven képből 15 Máté nevéhez fűződik.) A négy fotóművész egyaránt kötődik a városhoz, és a kiállítás célja, hogy bemutassa, miként látják ők a lakhelyüket, mit és hogyan látnak a városban, és mi az, amit ők a lencséjükön keresztül észrevesznek, és azt hogyan tudják megmutatni nekünk.
Született budaörsi vagyok – árulta el nekünk Máté -, és a képeim 2013 óta rendszeres résztvevői a városi fesztiváloknak. Szeretem Budaörsöt fotózni, mert a város minden év- és napszakban más és más arcát mutatja.
Máté már két éve dolgozik Zuglóban. Elmondása szerint a kerület fotótémákban vetekszik Budaörssel.
„Rengeteg jó képem van már Zuglóról is, a kerület csak úgy ontja magából a fotótémákat, amelyeket egyszer szívesen bemutatnék az ott élő embereknek is.”
Bach Máté 22 éves kora óta foglalkozik a fotózással. Elsősorban a portrék, a kísérleti fotózás, a művészet és a sport áll közel hozzá, de dokumentarista fotósként is megállja a helyét. Ez utóbbi tulajdonságát a Zuglói Lapokban havonta bizonyítja.











