Zugló új településtervének kidolgozási folyamata indult el, amelyet a Zuglói Urbanisztikai Munkacsoport (ZUM) május végi fórumán mutattak be. Miután a Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft. (BFVT) munkatársa felvázolta a tervezés alapelveit, a ZUM tagjai feltehették szakmai kérdéseiket, és megoszthatták észrevételeiket.

Nagy számban gyűltek össze az önkormányzat házasságkötő teremében szakemberek és érdeklődők, hogy meghallgassák, milyen alapokról indul az új településterv.

Busznyák Imre alpolgármester, a ZUM elnöke moderálta a konferenciát, Binó Beáta, Zugló főépítésze pedig szakmailag megalapozott válaszokat adott a kérdésekre.

Az ülésen Szilágyi Eszter a BFVT Kft. részéről mutatta be rövid prezentációjában a településterv lényegét, felépítését.  A magyar építészetről szóló törvény értelmében az új településtervet legkésőbb 2027. július 1-ig hatályba kell léptetnie, a képviselő-testületi döntést követően. A településterv meghatározza Zugló településképét.

Az alapos szakmai tájékoztató során elhangzott, hogy az új településterv az átláthatóságra és a folyamatok egyszerűsítésére törekszik, miközben az eddigi, jól működő szabályozásra épít. A településterv a fejlesztési terv és a többlettartalommal rendelkező új zuglói építési szabályzat közös neve.

„A településterv a korábbi tervek alapjára épül, jogfolytonosságot biztosít, és ahogy eddig is, figyelembe veszi a település adottságait, sajátosságait és a településhálózatban betöltött szerepét, a lezajlott folyamatokat és trendeket – mindezt tartalmazni is fogja.” – taglalta Szilágyi Eszter.

A szakember hozzátette, hogy a fejlesztési és rendezési tervhez közös megalapozó vizsgálat készül, és a tervhez szintén közös, alátámasztó javaslatot készítenek elő. A megalapozó munka helyzetelemzésből és helyzetértékelésből áll. Az alátámasztó munkarész pedig igazolja és indokolja a zuglói fejlesztési tervet, valamint a zuglói építési szabályzat tartalmát; emellett azt is bemutatja, hogy milyen hatástanulmány és környezetértékelés része van a javaslatnak – hangzott el a tájékoztatón.

A ZUM tagjai több kérdést tettek fel, amelyek érintették a zöldfelületek témáját, a villák és a családi házas övezetek megőrzésére vonatkozó szabályozást, Rákosrendező beépítésének kérdését, a lakásszámok szabályozását, az ehhez tartozó parkolási lehetőségeket, de felmerült külön is a parkolás kérdése számos más téma mellett.

A következő lépésként a ZUM a nyár folyamán még ülésezik az előkészítő munkák miatt.