115 évvel ezelőtt, 1911-ben alapították meg a Budapesti Vasutas Sport Clubot. A jubileum alkalmából ünnepi közgyűlést tartottak a Városligeti Műjégpálya Dísztermében, ahol több díjat is átadtak.
Már öt évvel ezelőtt jubileumot ünnepelt volna a BVSC-Zugló, ám azt az ünnepséget a világjárvány megakadályozta. A klub vezetői akkor úgy gondolták, hogy az újabb ünnepléssel kivárják a következő jubileumot. A pótlásra pedig március 12-én, a klub 115 éves évfordulóján nyílt lehetőség.
Az ünnepi közgyűlésen az egyesület jelenlegi vezetői és szakemberei mellett a klub legendái is részt vettek. Tény, régen volt ennyi olimpiai-, világ- és Európa-bajnok sportoló egyszerre egy helyen Zuglóban. Az ünnepi közgyűlés pedig rögtön egy rendhagyó díjátadással kezdődött. Március 15. alkalmából ugyanis a Magyar Arany Érdemkeresztet a BVSC-Zugló alelnöke Tóth Sándor kapta. Az elismerést pedig Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár személyesen adta át a díjazottnak.
Tóth Sándor a BVSC örökös bajnoka és örökös tagja. Pályafutását 1966-ban úszóként kezdte, majd vízilabdázó lett. Utóbbi sportágban szép sikereket ért el, hiszen országos bajnok, világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes lett. A pályafutása nem ért véget a medencéből kilépve. Bár hivatalosan 2010-ben lett a BVSC alelnöke, valójában már a 2000-es évek elejétől meghatározó szereplője volt annak az átalakulásnak, amely új irányt adott az egyesületnek. Sokszor szakértelmével, máskor kapcsolataival, és ha kellett, saját anyagi forrásaival is segítette szeretett klubját. Tóth Sándor a BVSC-Zugló 115 éves történelméből hatvanat személyesen is megélt, és maga is sokat hozzátett ahhoz, hogy szeretett klubja az egyik legsikeresebb hazai egyesület legyen.
A BVSC-Zugló a 115 év alatt 21 olimpiai, 5 paralimpiai, 2 sakkolimpiai, 61 világ- és 62 Európa-bajnokot adott a magyar sportnak. Ezek a számok, de nemcsak ezek emelték magasba a klub ázsióját.
„8-9 éves koromban kezdtem a BVSC-ben pingpongozni – mondta Rózsa András polgármester. – Egy nagyon jó közösségbe kerültem, ahol nemcsak sportra, hanem tisztességre is neveltek bennünket. A BVSC a mai napig egy biztos pont Zuglóban, ahol nemcsak sportolókat, hanem embereket is nevelnek.”
Az ünnepi közgyűlésen Fábián László (olimpiai- világ- és Európa-bajnok öttusázó) a Magyar Olimpiai Bizottság, míg Deutsch Tamás a Sportegyesületek Országos Szövetsége nevében köszöntötte a jubiláló klubot. Tőlük tudhattuk meg, hogy jelenleg az a 94 esztendős Magay Dániel kardvívó a magyar olimpiai bajnokok doyenje, aki az ötvenes években a BVSC (Budapesti Lokomotív) sportolója volt, és, aki a klub színeiben lett olimpiai aranyérmes Melbourne-ben.
A jubileum alkalmából az ünnepi közgyűlésen több díjat és elismerést átadtak. Horkai György az 1976-os olimpia 50. évfordulója, míg Szekeres Pál az 1996-os atlantai paralimpia 30. évfordulója alkalmából részesült Jubileumi Emlékdíjban. A Jubileumi Csapatdíjat Gerendás György kapta, a legeredményesebb csapatsportágunk edzőjeként elért kimagasló sikerei elismeréseként. Kamuti Jenő és Börzsei Károly Életmű díjat, Fekete Attila Örökség díjat vehetett át. Kimagasló szakmai munkájáért és eredményes edzői pályafutásáért Andrásfi Tibor Tradíció díjat, ifj. Andrásfi Tibor pedig Példakép díjat kapott.
Március 25-én lesz a BVSC és a magyar ökölvívósport legendájának, Papp László születésének 100. évfordulója, ebből az alkalomból Tehetség díjat alapított a BVSC a sportoló tiszteletére, melyet minden évben egy utánpótláskorú ökölvívó kap meg. Elsőnek Váradi Krisztián vehette át ezt Szatmáry Kristóftól és a háromszoros olimpiai bajnok fiától, ifj. Papp Lászlótól.
Végül a klub három szponzora, Veres Tibor (Wallis Csoport), Hegedűs Éva (Gránit Bank) és Papp András Pál (Manna ABC) kapta meg a Támogatói díjat annak elismeréseképpen, hogy maguk is hozzájárultak az egyesület sikereihez.
„15 évvel ezelőtt Tóth Sándor győzött meg engem arról, hogy vállaljam el az egyesület vezetését – mondta Szatmáry Kristóf, a klub elnöke. – 15 év távlatából pedig kijelenthetem, hogy életem legjobb döntését hoztam, amikor igent mondtam a felkérésre. Ma pedig nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy magam is hozzájárulhattam a klub 115 éves történelméhez.”
Amely március 13-tól, az ünnepi közgyűlés másnapjától tovább folytatódik. Az egyesület legjobb sportolói ugyanis már az újabb világversenyekre készülnek, és a célkeresztjükben lassan-lassan megjelenik már a Los Angeles-i olimpia is. Ám, ez az év nem lesz mentes az ünnepségektől. A klub ugyanis több programmal szeretne emlékezni a jubileumra.




















