A fővárosi hulladékgazdálkodási közszolgáltató a téli kényszerszünet után idén is elindítja éves lomtalanítási programját. Csepelen, február 13-án kezdődött az éves program, majd Lipótváros, Víziváros, és a XVI. kerület következik.

Bár a fővárosi lakosság a lomhulladékot egész évben (1200 kg-ig) térítésmentesen leadhatja a kijelölt szelektív hulladékgyűjtő-udvarokban is, de egyelőre még a hagyományos lomtalanítás során válik meg lomhulladékától a legtöbb lakos Budapesten. Tavaly 31 688 tonna lomot gyűjtöttek be, míg a hulladékudvarokban mindössze 2213 tonnát. A házhoz menő szolgáltatás sikere többek között annak köszönhető, hogy az FKF a lomtalanítási időpontokat, a körzeteket és a kapcsolódó tájékoztatást is a kerületi önkormányzatokkal egyeztetve szervezi, szem előtt tartva, hogy a konkrét időpontokra lehetőleg minden évben hasonló időszakban kerüljön sor.

Az FKF – ahogy minden évben -kéri, hogy a lomtalanításra vonatkozó előírásokat tartsák be, és csak olyan holmit helyezzenek ki, amely nem károsítja a környezetet és nem gyűjthető szelektíven. Tehát lomtalanítások alkalmával kizárólag nagydarabos hulladék (pl. elhasználódott bútorok, ágybetétek, szőnyegek) helyezhető ki, azonban tilos a lomnak nem minősülő hulladékféleségek kihelyezése, mint pl. a háztartási hulladék, szelektíven gyűjthető csomagolási hulladék (pl. papír, műanyag, fém, üveg), elektromos és elektronikai hulladék, építési és bontási törmelék (pl. mosdókagyló, fürdőkád, csempe és törmeléke, használt nyílászárók). De kerülni kell a sitt, a föld, a síküveg, a zöldhulladék, a textil (pl. ruhanemű), az ipari vagy szolgáltatási tevékenységből származó hulladék, és a veszélyes hulladék kihelyezését is! Mindezek a 18 budapesti szelektív hulladékgyűjtő-udvarban adhatók le, ahol újrahasznosításukról vagy környezetbarát módon történő ártalmatlanításukról szakemberek gondoskodnak.

A lomok elszállítását a meghirdetett időpontban történő kihelyezést követő napon végzi az FKF, gyorsan felszámolva az akadályt és a szennyeződést a közterületeken. A Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója a lomtalanítást követően elvégzi az úttest takarítását, de az ingatlan előtti terület és járdaszakasz megtisztítása az ingatlan tulajdonosának, üzemeltetőjének, használójának a kötelessége.

A lomok kikészítésének időpontjáról és módjáról a Társaság előzetesen, írásban tájékoztatja az érintett lakosságot, a budapestiek a LOMTALANÍTÁS BUDAPESTEN (fkf.hu) weboldalon, térkép segítségével kerület/körzet szinten is tájékozódhatnak a lakcímükre vonatkozó lomkikészítési dátumokról.

Az FKF kéri a budapestieket, hogy

  • a lomot kizárólag a körzetükre vonatkozó kikészítés napján, 18 óra után helyezzék ki a lakóházuk előtti, hulladékgyűjtő járművekkel jól megközelíthető közterületre;
  • ne a parkoló autók mögé pakoljanak, mert úgy a Társaság járművei nem tudják megközelíteni a lomkupacokat (ha lehetséges, a társasházak jelöljenek ki egy-egy helyet, ahová a lakók kihelyezhetik a nagydarabos hulladékokat);
  • zöldterületre ne pakoljanak, óvják a környezetet.

Az alábbi linken az idei csepeli lomtalanítás első napjáról készült szemléletes fotók találhatók, melyek a sajtó számára a forrás megjelölésével (Fotó: Budapesti Közművek) szabadon felhasználhatók.