A bántalmazott nők védelmére hívta fel a figyelmet a Billog Angel Day Fórum, ahol olyan zugóli szervezetek is képviseltették magukat, melyek érdekeltek a párkapcsolati és a családon belüli erőszak elleni küzdelemben.

Az első panelbeszélgetésen Mérő Vera kérdezte Szilágyi László főszervezőt, a Billog Burger Bar tulajdonosát, aki szeptember végén az Angel shot „koktéllal” egy fiatalkorú bántalmazott nőnek nyújtott segítséget. Ha valaki a külföldön már sok helyen létező „koktélt” megrendeli, akkor a pultos tudja, hogy az illető védelmet kér. Ilyenkor a vendéglátóhely munkatársai mentőt, rendőrt hívnak, és a kiérkezésig egy biztonságos, zárt helyet biztosítanak a segítséget kérő személynek.

Szilágyi László nem először támogat társadalmi ügyeket sikeresen, de arról is beszélt, hogy lelkileg mennyire megterhelő egy ilyen szerepvállalás, mert amellett, hogy rosszindulatú megjegyzéseket is kap, az Angel Shot kapcsán kialakult helyzet után egyre több bántalmazott nő próbál tőle segítséget kérni. Olyan történetek jutnak el hozzá, amelyek lelkileg komolyan megterhelik-fogalmazott. Mivel ő maga nem tud segíteni, ilyenkor arra biztatja a bajban lévő embereket, hogy forduljanak a rendőrséghez. Mindezzel együtt rendíthetetlenül hisz abban, hogy „lehet pozitívan és megértéssel előre menni”.

A tartalmas és tanulságos beszélgetés után egy kisebb helyen, intimebb térben folytatódott a program, ahol Takács Hajnal, Makai Viki, Pintér Marianna mellett Renner Erikával és Orosz Bernadettel is beszélgethettek az érdeklődők. Mindannyian túlélték a bántalmazás borzalmait, Erika és Bernadett megrázó történetüket vállalva sorstársaikkal együtt mindent megtesznek azért, hogy az áldozatok merjenek kiállni magukért, és segítsék őket a jog útvesztőjében.

Máhr-Urbán Beatrix, a Zuglói Családsegítő és Gyermekjóléti Központ (ZCSK) vezetője is jelen volt az eseményen.

„Az, hogy az emberek kiállnak önmagukért, ez adja a legnagyobb erőt nekünk, segítőknek. Nagyon kevés erőforrással rendelkezünk, de igyekszünk hatékonyan támogatni a hozzánk forduló bántalmazottakat – nyilatkozta lapunknak Máhr-Urbán Beatrix” – A kollégáim foglalkoznak olyan felnőttekkel, hölgyekkel, gyermekekkel, akik azért fordulnak hozzánk, mert bántalmazás áldozatai. A gyermekvédelmi törvény, a hatósági szabályok miatt mi szűk keretek között mozgunk, emiatt is jó látni, hogy nemcsak nekünk, szakembereknek, hanem a civileknek, a civilszervezeteknek fontos ez a terület. Azért is jöttem el, mert érdekelt, hogy hol tart a közvélemény, hol tart az emberek hozzáállása, azoké, akik nem napi szinten foglalkoznak a bántalmazottakkal, hanem teljesen más a munkájuk. Szerintem a civil szerveződések legtöbbször a leghatékonyabbak. Arra biztatok mindenkit, hogy amit tud, tegyen meg, és mindig eggyel többet, így haladunk előre – zárta a beszélgetést a ZCSK vezetője.

„Nekünk a Zuglói Önkormányzatban különösen fontos a családon belüli erőszak elleni küzdelem, ezért is örültem annyira, hogy csatlakozhattunk a Billog Angel Day eseményéhez” – nyilatkozta lapunknak Kinisch Andrea, aki kiemelte Eisen-Kiss Erika, az önkormányzat munkatársa és Adler Katalin, a Zuglói Közbiztonsági Non-profit Kft. prevenciós koordinátora meghatározó szerepét a szervezésben, mellyel lehetővé tették a zuglói részvételt az eseményen. Példamutatónak tartja a Billog Burger társadalmi szerepvállalását.

„Ez a rendezvény lehetőséget adott arra, hogy a közösség összefogjon és segítő kezet nyújtson azoknak, akiknek szükségük van rá. Az Angel Day-en Kovács Ildikó önvédelmi tréner képviselte a Békés Iskola Program egyik fontos elemét, a Békés Harcost, az ő standjukra helyezték ki az önkormányzat kampányanyagait. Az eseményen az Anyák az Anyákért Alapítvány is képviseltette magát, Tóth Attila, a Népjóléti Bizottság elnöke is jelen volt.

„Alpolgármesterként, segítő szakemberként szívügyem, hogy segítsek a bajban lévőknek. Tudom, hogy milyen sok nehézséggel néznek szembe az érintettek, és mennyire fontos, hogy érezzék: nem hagyjuk őket magukra. Minden zuglói család biztonsága alapvető érték, és ezért minden erőmmel küzdök.”

Az eseményen számos civilszervezet képviseltette magát, a NANE, Patent Egyesület, Utcáról Lakásba! Egyesület, Segítek egy családot, Ökumenikus Segélyszervezet, Tokaj Art Wine (Angel Wine), Anyák az Anyákért Alapítvány, GarconGO, FADOV, Angyaljárat Alapítvány, Cleanne, EQALL, Heti Betevő, Nők az építőiparban, MENŐK.

Az esemény zárásaként Sóti Juli és a Sin Seekers adott koncertet.