A ma ismert, betonmederben komótosan csordogáló szerény Rákos-patak egykor fontos gazdasági szerepet töltött be a pesti határvidéken. A halászat, a legeltetés, a vízimalmok, a tőzeg-és agyagkitermelés évszázadokon át nyújtott megélhetést a környéken élőknek.
A 44 km hosszan kanyargó Rákos-patak a Duna leghosszabb balparti mellékvize, a Gödöllői dombságban ered, Angyalföldnél ömlik a Dunába. 18. századi leírása szerint a kanyargós kis vízfolyás harsány zümmögéssel haladt el Gödöllő mellett, majd déli irányba fordulva Isaszeg faluhoz érkezett. Innen a péceli malmokhoz zúdult, s azokat gátak szorításában hajtotta. A pesti határtól, a sík vidéken folyása meglassult, medre két ágra szakadva tavat képezett, melyet a 19. század második felétől Zsivora-tónak neveztek. A 19. században több kisebb tavat is táplált: a Csikós-tavat Angyalföldön, a mai Béke úttól délre, a Kerek-tavat, a mai Rákosrendező pályaudvar helyén, a Nádas-tavat a palotai határnál és a cinkotai határ mellett lévő Büdös-tavat. A patak nevét a forrásvidéken egykor nagy számban élő édesvízi rákok után kapta, amelyeket még a múlt században is szívesen fogyasztottak hazánkban sütve vagy levesnek elkészítve.
Egykor a pesti határ legértékesebb része volt
A Rákos-patak a múlt század közepéig fontos szerepet játszott a partja mentén élő népek mindennapi életében. Az állatokat a Rákoson itatták, de vize a 19. században még az emberek számára is iható volt. A patak mentén több helyen alakítottak ki mesterséges halastavakat, ahol főként kárászt és pontyot tenyésztettek. A rákokon kívül angolna és teknősbéka is élt a vizében. Medrét nádasok kísérték, amelyeket rendszeresen vágtak és tetőfedő anyagként használtak. A partján kitermelt agyag a téglagyártás alapanyaga volt, az első téglaégető kemencék a mai Angyalföld területén, a patak mentén álltak. Vizében kendert áztattak, melyből vásznat, kötelet készítettek.
A patakot mindenhol mocsaras, ártéri rétek kísérték. A török idők óta az Alsó-és Felsőrákosi rétek a pesti határ legértékesebb területének számítottak. A főleg állattartásból élő lakosságnak legelőül szolgáltak, a helybeliek ide hajthatták ki a marhákat, juhokat. A 18. században az sem volt ritka, hogy a szomszéd települések perre mentek egy-egy jobb legelő használatáért. A dús hozamú réteket Zuglóban nem építették be, az 1940-es évekig rendszeresen kaszálták, a szénát pedig eladták. Jelentős volt még a mocsaras részeken a tőzegkitermelés, amely megszárítva kitűnő tüzelőanyag. A partmentén telepített fűzfák vesszői a kosárfonás alapanyagául szolgáltak.
Télen jelentős iparág volt a jégvágás a Rákos-patakon. A mesterséges jeget előállító gyárak elterjedése előtt az élelmiszeriparnak és a háztartásoknak nagy mennyiségű természetes jégre volt szükségük a romlandó termékek tárolásához. A pasztörizálás feltalálása előtt a legnagyobb jégfogyasztó a söripar volt. A jégvágás nehéz fizikai munka volt, a jeget baltával feltörték, majd csákánnyal a partra húzták és feldarabolták. A jégtömböket földbe ásott, szalmával bélelt, náddal fedett jégvermekben tárolták az értékesítésig.
Kertészek és malomtulajdonosok települtek a Rákos mellé
A Rákos-patakon álló vízimalmokban a középkor óta őröltek gabonát. A patak vízhozama csekély volt, ezért a malmok előtt mesterséges tavakat képeztek, és a vizet zsilipekkel rekesztették el. A zsilip felnyitásával a nagy mennyiségű lezúduló víz már képes volt meghajtani a malomkerekeket. A pesti határon belül a leghíresebb a Jacob Herzog tulajdonolta malom volt a mai Egressy út vonalában, melyet a 18. század végén Paschgall György görög származású pékmester vett meg. Az ö nevéből ered a mai Paskál utca, Paskál strand elnevezés. Az Ördögmalom a mai Angyalföld területén, a Madarász utca magasságában állt. Mindkét pesti malomépületet a II. világháború után bontották el.
A Kiegyezés után nagy számban érkeztek Magyarországra bolgárkertészek, akik mindenhol élő, folyóvizek mellé települtek. Zuglóban és Angyalföldön a Rákos-patak mentén béreltek földeket, amelyeken konyhakerti zöldségeket termeltek. Az öntözést a patakból oldották meg egy speciális vízkiemelő szerkezet a duláp – magyarul bolgárkerék – segítségével. A bolgárkertészek azt vallották a patak vize – mivel melegebb és szerves tápanyagban gazdagabb – alkalmasabb öntözésre, mint a fúrt kutak. A zöldségágyásokat egy árokrendszerrel hálózták be, a patakból kiemelt vízzel elárasztották a földet, majd kis kapával terelték a vizet az egyik árokból a másikba. A bolgárok a Füredi utcai lakótelep megépítéséig gazdálkodtak a Rákos-patak mentén.
A Városligeti tavat is táplálta
1896-tól a Rákos-patak vize táplálta a természetes vízutánpótlással nem rendelkező Városligeti tavat. A patak vizét a Szőnyi út vonalától egy mesterséges, földalatti csatornán vezették a tóba, amelyet a földalatti vasút 1973-as meghosszabbításakor szüntettek meg. A Rákos menti települések strandmedencéit is a patak vizével töltötték fel, sőt az is megesett, hogy a malmok előtt kialakított mesterséges tavakat használták strandolásra. Legismertebb a gödöllői volt Gizella fürdő, illetve az egykori Zsivora birtokon felépült Kristály strandfürdő. A mai Gvadányi utcával szemben, a Kerepesi út kőbányai oldalán 1916 és 1944 között üzemelő strand szerény öltözőivel, egyetlen száz méteres medencéjével a környéken élő kispénzű emberek nyári kikapcsolódását szolgálta.
