Egészségfejlesztési kerekasztal-beszélgetést tartottak május 14-én a Polgármesteri Hivatal Házasságkötő termében. Az eseményen a zuglói egészségügy valamennyi területe képviseltette magát.
Rózsa András polgármester megválasztását követően egyik elsődleges fejlesztési területnek a kerületi egészségügyet nevezte meg. Ennek érdekében már tavaly összehívta az ágazat szakembereit, hogy megvitassa velük, mire lenne leginkább szükség. Az első egészségfejlesztési kerekasztalt aztán újabb is követte – évente két-három alkalommal találkoznak a felek –, melyeken már az első változásokról is be tudtak számolni egymásnak.
Az idei első kerekasztal-beszélgetésre május 14-én került sor a Házasságkötő teremben, ahol az önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal mellett a Zuglói Egészségügyi Szolgálat (ZESZ), a Zuglói Egészségfejlesztési Iroda, az Uzsoki Utcai kórház, a MAZSIHISZ Szeretetkórház, illetve dr. Keczéry Attila és dr. Losonczi László vezető háziorvosok révén a zuglói alapellátás is képviseltette magát.
„Ezeknek a találkozóknak a lényege, hogy a szakterület főbb szereplői egymással találkozzanak és egyeztessenek, hogy az önkormányzat értesüljön azokról az igényekről, melyek a helyi egészségügyet előre vihetik, illetve, hogy be tudjunk számolni az eddigi eredményekről is. Most azonban különösen fontos, hogy összefogjunk, mert az új kormány egy eddigiektől eltérő, remélhetőleg sokkal orvos- és betegbarátibb egészségügyi politikát fog majd folytatni. Én nagyon bizakodó vagyok, és emiatt már fel is vettem a kapcsolatot az új országgyűlési képviselőinkkel, akik remélhetőleg lobbizni tudnak majd a kerület érdekében” – mondta Rózsa András felvezetőjében.
Ezt követően az alap-, a járó- és fekvőbeteg-ellátás képviselői mondták el, hogyan látják a helyzetet a saját területükön. Elhangzott, hogy első körben az alapellátást szeretnék majd fejleszteni, melynek lényege, hogy több, leginkább szűrőfeladatot helyben látnak el az egészségügyi szakdolgozók. Ez ugyan plusz feladatot is jelent, de a finanszírozás növekedésével is jár. Elhangzott, hogy erősíteni kellene az alap- és járóbetegellátás közötti kapcsolatot, és egyszerűsíteni kellene a betegutakat is. Mivel az önkormányzat nyitott minden ilyen kezdeményezésre, Zugló akár egy mintakerületté is válhat majd a fővárosban.
A kerekasztal-beszélgetésen tárgyalták még a védőoltások – influenza, agyhártya-gyulladás – fontosságának a propagálását, a praxisközösségek erősítését, szóba került a REANAL épületeinek sorsa és az Örs vezér terei szakrendelő esetleges felújítása. Felmerült, hogy az intézmények irattárolása szinte minden területen komoly problémát okoz. A megvalósítandó tervek között pedig elhangzott a zuglói egészségtérkép létrehozása, egy nővérszálló kialakítása, illetve egy olyan platform létrehozása, ahol a kerületi egészségügy szereplői kötetlenül is találkozhatnának és tapasztalataikat megoszthatnák egymással.














