Április végén Borbély Ádám, Zugló 5. egyéni választókörzetének képviselője kilépett a Fideszből. Lapunknak adott interjújában elmondta, hogy nem ő változott, hiszen továbbra is ugyanúgy nemzeti szabadelvű, jobbközép gondolkozású maradt, mint 18 évvel ezelőtt, amikor a Fidelitashoz csatlakozott, csak a Fidesz a hatalom megtartása érdekében letért erről az útról, fogalmazott. Bár a pártot maga mögött hagyta, zuglóiként továbbra is elkötelezett választókörzete és a kerület közössége iránt.
Mi volt az oka, hogy kilépett a Fideszből?
A távolodás már az elmúlt években láthatóan jelen volt: egyrészt a párt vezetésének személyemet egyre inkább érintő mellőzése, másrészt tartalmi különbözőségek, és az ebből fakadó eltérő kommunikáció. A kettő talán egymást erősítette. A Fidesz területileg illetékes vezetői hiányolták az erőteljesebb kiállást a kommunikációban, én sokalltam azt is, amit mondtam – tekintve, hogy a gyűlöletkampányokkal nem tudok azonosulni. 2025. március 15-én a Wass Albert téri nyilvános beszédemben – az újonnan érkező választókerületi elnök, Deutsch Tamás jelenlétében – ezt jeleztem is: nem tudok egyetérteni egy-egy vallási kisebbség vagy társadalmi csoport ellen folytatott öncélú harccal, küzdelemmel. Egy évre rá már nem mondtam beszédet.
A választókerületek átrajzolása és Deutsch Tamás érkezése a fővárosi szinten egyik legaktívabb helyi alapszervezetet is tönkre vágta, a közösség onnantól látványosan elkezdett morzsolódni. A Tisza István téri rendezvényeknek és a nemzeti összetartozás testvértelepülési kapcsolatainak szellemiségét felváltotta Radics Bélával és Jaberrel a disznóvágás a kerületi Fidesz iroda kertjében. Annyira kínos volt, hogy a helyszínen sokan inkább ki sem mentünk a kertbe.
Közben fontos kiemelni, hogy én ugyanaz vagyok, aki voltam: ugyanúgy nemzeti szabadelvű, jobbközép gondolkozású, mint amikor 18 évvel ezelőtt csatlakoztam a Fidelitashoz. Még a Fidelitas egykori honlapja is ezekkel a szavakkal határozta meg a szervezet mibenlétét. Sajnálatos, hogy közben a Fidesz a hatalom megtartása érdekében letért erről az útról. Az arcpirító gazdagodásról, polgárpukkasztó dőzsölésről ne is beszéljünk.
A konkrét nap, amikor úgy határoztam, hogy most kell kilépnem, az április 28-i országos választmányi ülés napja volt. Ekkor Radics Béla a helyi szervezet megújításáról, az „akadályok kigyomlálásáról” írt – amit szóvá is tettem rögtön az oldalamon. Majd befutott hírként Deutsch Tamás nyilatkozata is, miszerint „mindenkinek egy feladattal kell foglalkoznia” – aminek éppen annyi hitele volt, mint ahogyan Deutsch maga is pozícióhalmozó. Mindezek azt jelentik, hogy minden idők legrosszabb zuglói választási eredményéért senki sem vállalja a felelősséget, és ahogyan előtte, úgy egy ilyen egyértelmű bukás után sem számít az elvégzett munka, a becsület vagy az igazság. Márpedig én az ilyen megújulásból nem kérek.
Hogyan értékeli a Fidesz választási eredményét?
Nem először fordult elő, hogy választás előtt át lettünk verve a ’belső’ kutatási eredményekkel, de a vereség mértéke – elsődlegesen a vidéki eredmények miatt – meglepően erős volt. Ilyen mértékű társadalmi egység akkor is igazodási pont, ha azt a Fidesz vezetői nem akarják megérteni, vagy nem mernek szembenézni vele. Ezt a választást a Fidesz legszűkebb magja, a hatalom valódi birtokosainak mérhetetlen gyarapodása miatt vesztette el az egykori kormánypárt – és ez azokat a jóakaratú, szorgalmas embereket is bünteti, akiknek a hitével és hazaszeretetével visszaéltek. Budapesten a jelöltek egyébként +/-1 vagy 2%-kal hozták a ’24-es polgármesteri számokat, kivéve Zuglóban – mert itt 8% volt a különbség. Minden idők legrosszabb eredményével így is be lehet ülni a parlamentbe, ami felháborító! Sokan azt hiszik, ezt irigyelhetem – de ez tévedés, és aki ismer, tudja is. Akkor tudok teljes odaadással dolgozni valamiért, ha egyet is értek vele. Az elmúlt években ez az együttállás egyre kevésbé volt jellemző rám és a Fideszre, és ez a megnyilvánulásaimból is érezhető volt.
Hogyan folytatja tovább a politizálást, mik a tervei a jövőre nézve Zuglóban?
Említettem, hogy ugyanaz vagyok, aki voltam, ezért támogatóimtól azt szeretném kérni, hogy továbbra is higgyenek bennem, sokat jelent a bizalmuk. Legutóbb úgy vettem át a kerületi Fidesz szervezet működését, hogy Tóth Csaba befolyásából kellett kiszerveznem és nulláról újra építenem a közösséget, és akkor sem adtam fel, de a Fideszben már nem hiszek. Zuglóiként elkötelezett vagyok a közösségeink iránt. A következő három évben az 5. számú körzet megválasztott egyéni önkormányzati képviselőjeként (Bosnyák tér – Tisza István tér körzete) hasznos tudok lenni, és meg szeretném szolgálni az itt élők bizalmát. Három év nagy idő, a távolabbi jövőt még nem látom.
Borbély Ádámmal készített interjúnkat vágatlanul, teljes terjedelmében közöltük.










