Velkey György László, Zugló országgyűlési képviselője, Magyar Péter kabinetfőnöke ezer szállal kötődik a kerülethez, ezért is érzi fontosnak, hogy az itt élő emberekkel közvetlen kapcsolatot építsen ki az őt a kampányban is segítő önkéntesekkel karöltve. Fontosnak tartja, hogy az egészségügyet, közlekedést vagy akár Rákosrendezőt érintő kérdésekben a polgármesterrel egyeztetve a most alakuló országgyűlésben valódi képviseletet adjon a kerületnek. 

Mielőtt az Ön előtt álló országgyűlési képviselői terveiről kérdezném, kérem mondja el, hogyan értékeli a Tisza győzelmét?

Nagyon megtisztelő, hogy ilyen felhatalmazást kaptunk a magyar állampolgároktól, de egy óriási felelősséget is jelent ez a bizalom. Az elmúlt évtizedekben soha, egyetlen magyar politikai közösség vagy párt sem kapott ilyen lehetőséget. Majdnem hárommillió négyszázezer szavazatot adtak le ránk, rengetegen hazajöttek külföldről, hogy támogassanak bennünket, és sok olyan ember ment el szavazni, aki korábban soha. A szavazók majdnem nyolcvanszázaléka voksolt, ez a szám is példátlanul magas. Mi úgy tekintünk erre az eredményre, hogy az emberek nem pusztán kormányváltásra, hanem rendszerváltásra szavaztak.

Áprilisi lapunkban megjelent az Ön jelölti bemutatkozása, melyben arra utalt, hogy Ön valódi képviseletet ad majd Zuglónak az országgyűlésben. Mit jelent ez?

Eleve ezer szállal kötődöm Zuglóhoz, hisz a családom legtöbb tagja itt él. Ezt a kötődésemet állandó jelenléttel szeretném kifejezni, a munkába bevonva azt a csodálatos zuglói önkéntesi közösséget is, amely hozzásegített a győzelemhez. Úgy szeretnénk továbbmenni, hogy az országszerte ötvenezer önkéntesünk bevonásával jelen maradjunk minden egyes választókerületben. Nekem az a tervem, hogy hamarosan egy olyan irodát hozzunk létre a választókerületben, ahol megfelelő gyakorisággal én is elérhető leszek. Az a célom, hogy együttműködésben a polgármesterekkel, pártállástól függetlenül azokat az ügyeket képviseljem az országgyűlésben, melyek a helyiek számára fontosak.

Milyen megoldandó ügyeket lát Zuglóban?

Hosszú idő óta Zugló és egész Budapest eléggé mostoha sorsú volt, a kormányzat felől elég kevés támogatást kapott. Zuglóban rengeteg olyan fejlesztés van, ami mellé ki kell állni, ilyen a Rákosrendező kérdése, ami hatalmas beruházás. Nagyon fontos, hogy mint megválasztott képviselő a döntések előtt figyeljek arra, hogy a beruházás a helyiek, a környéken élők érdekeit szem előtt tartva valósuljon meg. De ugyanígy a kötöttpályás közösségi közlekedés fejlesztése is központi szerepet kap.

A 4-es metróra gondol?

Már a kampányom során is igyekeztem hangsúlyozni, hogy ebben a kérdésben azt kell megnézni, hogy milyen megoldás segíti a legjobban a helyben élők közlekedését. Zuglóban elkészült a Bayer Construct által fejlesztett falanszter a Bosnyák téren, ami többlet terhet ró az amúgy is nagyon terhelt Csömöri-Thököly-Rákóczi út közlekedésére. Ezen a területen biztosan szükség lesz fejlesztésre, amit napirendre kell tűzni, hatástanulmányokat készíteni.  Én azt vállaltam, hogy a költségvetés adta lehetőségeket is figyelembe véve határozottan képviselem majd, hogy a szakmailag legjobb és leghatékonyabb közlekedésfejlesztési beruházások minél előbb napirendre kerüljenek, rajta tartom a szemem a folyamatokon, akár a metróról, villamosról, vagy a meglévő vasúti vonalak jobb bekapcsolásáról van szó. Zuglóban és a választókerületben több nagyforgalmú útvonal húzódik, mint az M3-as bekötője, a Rákóczi-Thököly- Csömöri út tengelye, amivel évtizedek óta nem tudott érdemben foglalkozni sem a főváros, sem a kormány. Együttműködve a fővárossal, és a zuglói és erzsébetvárosi polgármesterekkel előre szeretnénk lépni ebben a kérdésben, vagyis amint beindul a gazdaság, hazahozzuk az EU-s forrásokat, ezeket a kérdéseket napirendre tudjuk tűzni.  Zugló más szempontból annak is a szimbóluma, hogy itt rengeteg olyan beruházás történt, mint a Bayer-beruházás, ami hatalmas pénzeket emésztett fel, de nem a helyiek érdekeit szolgálta, sőt korrupcióra utaló jelek is vannak, például a parkolási ügyek kapcsán is. Most egy olyan kormánya lesz az országnak, amely a korrupciót nem fogadja el, az adóforintokat pedig 100%-ban a lakosságot szolgáló fejlesztésekre költi majd. A Tisza programjában az egészségügy elsőbbséget élvez. Zuglóban a Hermina úti és az Örs vezér terei szakrendelő felújítása is nagyon fontos feladat, továbbá az orvoshiány megszüntetése, és a háziorvosi praxisok feltöltése is. Ezek nemcsak helyi ügyek, hanem az ország számos településén ugyanezzel a gondokkal küzdenek, emiatt az országgyűlés megalakulása után én ezek mielőbbi napirendre tűzését szorgalmazom majd.

Minden év januárjában felkérjük a kerület a képviselőit, hogy számoljanak be az előző évi munkáikról. Ön miről szeretne beszámolni 2027. januárjában, vagyis mik a rövidtávú tervei?

Történelmi felhatalmazást, de ezzel történelmi felelősséget kaptunk. Az én célom, hogy januárban arról számolhassak be, hogy megszűnt a propaganda és a korrupció Magyarországon, és az EU-s forrásokkal pedig sikerült beindítani a gazdaságot. Arról szeretnék beszámolni majd, hogy kiválóan működik a frakció és szakmai alapú, konstruktív parlamenti munka folyik. Helyben pedig az a célom, hogy világosan lássuk az egészségügyi, közlekedésfejlesztési célkitűzéseink következő lépéseit. Kiemelten fontos számomra továbbá, hogy azt a fajta részvételiséget, nyitottságot, az együtt gondolkodást, ami elindult a Tisza érkezésével, a Tisza- szigetekkel az önkéntes csapatok munkája révén megerősítsük, kiszélesítsük és intézményesítsük – ennek a megerősödéséről, kiszélesítéséről szeretnék majd beszámolni. Törekszünk majd arra, hogy minél többen érezzék, hogy a politika helyben is róluk szól, hogy az országgyűlési képviselő értük van. Továbbá azt is fontosnak tartom, hogy a polgármesterekkel, a városvezetéssel szakmai együttműködés alakuljon ki. Reálisan a célkitűzésben januárig ezt tudom felvázolni. A következő félév terveihez hozzátartozik még, hogy vannak olyan beruházások, ingatlanfejlesztések Zuglóban, például a Telepes utcai REANAL területén, ahol az lesz a dolgunk, hogy a NER-hez közeli beruházókkal a helyi építési, környezetvédelmi szabályokat betartassuk.

Múlt év szeptemberében, amikor elvállalta a kampányfőnöki feladatot Magyar Péter mellett, azt nyilatkozta, hogy Önnek az a hivatása, hogy beleálljon ebbe a küzdelembe.

Szeptemberben nagy döntést kellett meghoznunk a feleségemmel együtt, négy gyermekes családapaként ez egy nagy vállalás volt. Visszatekintve most úgy látom, hogy hozzá tudtam tenni a magam részét ehhez a sikerhez. A legtöbb munkát az országszerte dolgozó ötvenezer önkéntes tette bele. Nagyon örülök, hogy én is a részese lehettem ennek a küzdelemnek. Az, hogy az embert bántották jobbról balról, ezen túlmegyünk, és örülünk és dolgozunk a hazánkért.

Egy nagyon feszült kampányidőszak végén vagyunk, és most lapozni kell egyet. Mi már április 13-án elkezdtünk dolgozni a nap 24 órájában azon, hogy a programunkat, a vállalásainkat, ezt a felhatalmazást a lehető legjobban tudjuk tettekre fordítani, és a legjobb eredményt tudjuk elérni. Viszont az is fontos, hogy győztesként, a többség birtokában mi legyünk azok, akik azon polgártársainknak, akik nem ránk szavaztak, vagy egyáltalán nem szavaztak, azoknak is kezet nyújtsunk, és azt mondjuk, hogy ez az ország mindannyiunké. Az az érdekünk, hogy beálljon egy nyugalmi, békés állapot, ami évtizedek óta hiányzik, és kezdjünk el a közös országunkért közös hazánkért együtt dolgozni.