Már zuglói hagyománnyá vált a bolhapiac, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a minden évszakban megrendezett programot az árusok és a vásárlók is várják, alkalomról alkalomra rekordokat dönt a részvétel. Az idei első, tavaszváró bolhapiacon sem volt ez másképpen, már a nyitásra megtelt a Zuglói Civil Ház.
Reggel kilenckor kezdődött a program, negyed tízkor már hatalmas kavalkád, igazi vásári hangulat fogadta az épületbe lépőket, sőt, már bejárat előtti terület is vásártérré változott. Varga László, a kerületi bolhapiac szervezője elmondta, a 10 meghirdetett kinti asztalt10 percen belül elfoglalták. Összesen 95 árus kínálta portékáját, ám ennél sokkal többen 150-en szerettek volna helyet. A tervek szerint nyáron már mindannyiuk számára lesz asztal, megtelik majd a ház előtti park.
„A bolhapiac@zuglo.hu címen lehet érdeklődni, és ha megkezdődik a regisztráció, mindenkinek küldünk e-mailt, és a jelentkezés sorrendjében tudjuk fogadni az árusokat. Most minden eddiginél hamarabb, 20 másodpercen belül kaptam az első regisztrációt és alig négy óra kellett, hogy 80 helyet kiadjunk” – újságolta a szervező.
Az asztalok között sétálva például kerámiákon, játékokon, táskákon, ékszereken, ruhákon, cipőkön, könyveken, magazinokon, kulacsokon, dekorációkon akadhatott meg egy-egy vásárló szeme, de kreativitásban sem volt hiány, valaki zsákbamacskát is árult.
Ivett férjével és két gyerekével visszatérő vevői a bolhapiacnak.
„Sok mindent megkapunk jó áron, vettünk már ruhákat, ékszereket, könyveket. A gyerekek pedig gyűjtik a pénzüket és ilyenkor elköltik, amire szeretnék” – mondta, kisfia pedig büszkén újságolta, hogy ügyesen alkudott. Marci egy bronz tárgyat szerzett meg öt helyett háromezer forintért.
” A bolhapiac közösséget épít, szomszédokkal, régi ismerősökkel, volt osztálytársakkal is találkozok itt” – ezt pedig már egy árus, Enikő mondta a bolhapiacról, aki ez alkalommal bizsukat, matricákat, kis figurákat kínált.
















